Mégis Moszad-kém volt Kaáni, akiről már feltételezték Naszrallah halálakor is az árulást (frissítve)

Megdöbbentő hír látott napvilágot: a korábban is árulással megvádolt Iszmáil Kaáni, az Iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnokáról kiderítette a kínai hírszerzés, hogy mégiscsak Moszad-ügynök. Mint ismeretes, Haszan Naszrallah, a Hezbollah legendás vezetőjének halálakor merült fel a nyilvánosságban, hogy Moszad-kém lehet. Kijelenthető, hogy egy sor vezető, köztük Naszrallah és a Hámenei ajatollah haláláért is felelős lehet.
Putyin és Orbán telefonon beszéltek: a magyarok ukrajnai kényszersorozása volt a központi téma

Az orosz és a magyar miniszterelnök telefonbeszélgetésének központi témája az ukrán frontra elrabolt magyarok voltak. Ezen kívül szó esett az amerikai-izraeli-iráni háborúnak az energiapiacra gyakorolt hatásai is.
Roblox az iskolai gépeken – így játsszák ki a gyerekek még a védett rendszereket is

Egy budapesti és egy lovasberényi iskola példája is azt mutatja, hogy a diákok még erősen védett számítógépeken is képesek játékokat – főként Robloxot – telepíteni és használni. A történetek rávilágítanak arra, hogy a technikai szűrők és szülői felügyeleti rendszerek önmagukban nem jelentenek valódi megoldást. A gyerekek gyakran megtalálják a kiskapukat, miközben a digitális platformok erős […]
Dugin: „A jelenlegi események nagyon emlékeztetnek a végidőkre”

Alexander Dugin szerint az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadása a nemzetközi jog összeomlását és egy új korszakot jelez, amelyben a globális politikát a nyers erő határozza meg. Irán bukása más államok, különösen Oroszország ellen hasonló lépésekre ösztönözhet.
Fidesz színvonal: újabb pornóst szerepeltet a tv2; Román cigány támadt késsel kiskorúakra; Zelenszkij nagyon szeretné a magyar kormányváltást – Telegram posztjaink (2026.03.03.)
A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb hírek jelennek meg. Sok videót, képet, mémet csak rövid kommentárral ellátva, a Telegram-csatornánkon teszünk közzé, ahogy rövid híreket is ott jelentetünk meg. Ezeket mindennap összefoglaljuk, hogy akinek nincsen Telegramja, az se maradjon le!
Fogolyzendülés miatt áll bíróság elé két plüssmackós „fiatal” Nagykanizsán

Az eset még tavaly nyáron történt a Nagykanizsai Javítóintézetben. A határozottan nem gyerek elkövetők szexuálisan zaklatták nevelőjüket, majd törtek-zúztak az intézetben, adta hírül a kuruc.info hírportál. De persze ők csak „a rendszer áldozatai”…
Meggyilkoltak egy, az Epstein-hálózatban érintett orosz üzletembert

Habár a balliberális médiától a kóserkonzervatívig mindenki szereti sulykolni azt a valótlanságot, miszerint Epstein orosz ügynök volt, és az egész Epstein-hálózat az oroszok műve, ez akkor sem igaz, ha történetesen orosz szereplők is részesei, mint a jelen esetben fejbe lőtt, csecsen származású Umar Dzsabrailov, amelyről a Magyar Jelen számolt be. Az Epstein-szálak mozgatóit sokkal inkább […]
Neturei Karta: Az anticionista zsidók kiállnak Irán mellett

Az Irán elleni izraeli támadás miatt a Neturei Karta is közleményt adott ki. Az anticionista zsidók is elítélik a cionista vérengzést. Közleményüket alább közöljük.
Katar leállította az LNG termelését, az árak 45%-kal emelkedtek

Irán blokkolja a Hormuzi-szorost, a világ egyik legfontosabb olaj- és LNG-szállítási útvonalát. Emellett Katar leállította a cseppfolyósított földgáztermelést, miután támadás érte a világ legnagyobb LNG-létesítményét.
Konfliktuskezelés a vendégmunkások közt: Megkéselte kollégáját a migráns Szegeden

Egy év sem telt azóta, hogy Bácsalmáson vendégmunkások végezhettek ki egy férfit. A külföldi munkaerő azóta is veszélyforrás a magyarokra, de még egymásra nézve is. Ezúttal Szegeden késelte meg munkatársát a vendégmunkás, ahogy a Magyar Jelen is beszámolt az esetről.