Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt kapott lángra és szinte teljesen leégett.
Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket változtat összeesküvés-gyakorlatokká. A dokumentum leírja, hogyan lehet az időjárás manipulálását az ellenfél destabilizálása, a kommunikáció és az infrastruktúra megbénítása céljából használni. Irán jelenlegi környezeti gyengesége, például a vízhiány és az aszályok is ennek a stratégiának alkalmazását támaszthatják alá.
Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a „kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt „karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan „lejárató” plakátok kerültek ki, melyeken egy régi kép szerepelt róla, ahogy vélhetően a náci karlendítést imitálja. Tárkányi persze már a plakátok kikerültekor szabadkozott, hogy ő nem karlendített, csak úgy néz ki, mintha karlendített volna. Hogy filoszemita világnézetét bebizonyítsa, most elárverezi a „lejárató” plakátot, és a befolyó összeget […]
Lorem Ipsum 3

Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam, eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo.
Lorem Ipsum 2

“If I had known beforehand this was the content, I would have made the design very differently!”
Lorem Ipsum 1

„Neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit…”
„There is no one who loves pain itself, who seeks after it and wants to have it, simply because it is pain…”
Az EU-s pénzek mellé jöhet az LMBTQP-lobbi

Már kutatások is alátámasztják, hogy a transzneműek között jóval magasabb a mentális problémák aránya, ami a nemváltással nemhogy enyhülne, hanem épp ellenkezőleg, felerősödik. De az Európai Unió ennek ellenére is jogellenesnek minősítette az LMBTQP-érzékenyítést szabályozó Gyermekvédelmi törvényt, ami az egyik akadályozó tényezője az EU-s pénzek beáramlásának.
Az I. Bakonyi Áttörés Teljesítménytúra; A gázra hajt Izrael Dél-Libanonban; Elhunyt Sebő Ferenc – Telegram posztjaink (2026.04.27.)
A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb hírek jelennek meg. Sok videót, képet, mémet csak rövid kommentárral ellátva, a Telegram-csatornánkon teszünk közzé, ahogy rövid híreket is ott jelentetünk meg. Ezeket mindennap összefoglaljuk, hogy akinek nincsen Telegramja, az se maradjon le!