Nem jár pluszpont a sötét bőrszínért, drasztikusan csökkent a néger hallgatók aránya az elit egyetemeken

Ebből is látszik, hogy mennyire nem működik az erőltetett integráció az USA-ban sem: bármennyire aláteszik a jellemzően alulművelt négereknek a tanulási lehetőséget, nem fognak felzárkózni, viszont a tehetséges fehérek elől ezáltal elveszik az egyetemi férőhelyeket. A bőrszín alapú ingyen pluszpontok megszűnése és a néger hallgatók arányának jelentős csökkenése közötti összefüggésre a Magyar Jelen hívta fel […]
Még mindig nem indították újra a Barátság vezetéken a szállításokat, mindeközben Magyarország pótolja az áramot Ukrajnának

Robert Fico korábban kijelentette, hogy ha Zelenszkij nem indítja újra az olajszállítást a Barátság kőolajvezetéken keresztül, Szlovákia leállítja az áramkivitelt Ukrajnába. A kőolajvezeték újraindítása még mindig nem valósult meg, de kiderült, hogy míg a szlovákok fizikailag is leállították az áramátvitelt, addig Magyarország pótolja az árammennyiséget Ukrajna felé…
Toroczkai László szembesítette a magyar valósággal Orbánt: Végrehajtó és felszámoló maffiák sanyargatják a magyarokat

Orbán Viktor tavaszi jelentésében a Fidesz-kormány látszólagos eredményeiről, és az elkövetkező egy évre vonatkozó tervekről hangzatos szónoklatban számolt be az Országgyűlés előtt. A Mi Hazánk elnöke és parlamenti frakcióvezetője, Toroczkai László viszont szembesítette a miniszterelnököt hazánk siralmas helyzetéről: a termékenységi ráta hamarosan negatív rekordokat döntöget, a nemzetgazdaságot akkumulátorgyáraknak és más multiknak szolgáltatja ki a kormány, […]
Mexikói drogkartell tagok harcolnak Ukrajnában álnéven, hamis papírokkal (+videó)

A drogkartell tagok célja az lehet, hogy beépítsék új tapasztalataikat (főleg a modern hadviselést, például FPV drónokat) saját országuk belső drogháborúiba.
Az oroszok terrorizmus támogatása miatt nyomozást indítottak Pavel Durov Telegram-alapító ellen

Korábban Franciaországban tartóztatták le Pavel Durov Telegram-alapítót. Az indoklás az volt, hogy sokan illegális tevékenységekre használják a Telegramot. de a letartóztatás gyakorlatilag az internetes szólásszabadság ellen irányult. Most az oroszok vádolták meg Durovot.
Jogszerűtlen pénzeső: a Mol vezetői másfél milliárdot kaszáltak a legutóbbi Barátság kőolajvezeték leállásakor

Amikor a pénz az úr: a legutóbbi alkalommal, amikor megrongálódott a Barátság kőolajvezeték és leállt az olajszállítás, a Mol négy vezetője súlyos pénzeket kaszált a tőzsdén. Mindezt az előtt még, hogy közlemény jelent volna meg a leállásról – adta hírül a kuruc.info.
„Nem gesztusokra, hanem tettekre van szükség” – elhalasztották a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását a hívők kiállása miatt

„Jól megtervezett és felépített akció volt, csak azt nem tudom, hogy miért pont engem és miért” – fogalmazott az apát a végrehajtással kapcsolatban. A premontrei rendház tulajdonában lévő épületegyüttesben oktatás is zajlik, a rendház helyiségeiből még a kommunizmusban sem lakoltatták ki a szerzeteseket. Most azonban az önkormányzat végrehajtást indítványozott ellenük, viszont a kilakoltatás elmaradt, amikor […]
LMBTQP agymosás: 4 éves kortól válthatnak nemet a brit gyerekek

Egy 4 éves gyermek természetesen tud dönteni a nemét illetően abban a korban, amikor azt sem tudja, hogy mi a szexualitás. A britek ezzel a lépéssel teljesen kiszolgáltatják az LMBTQP-lobbinak a gyermekeket, hiszen a különböző „érzékenyítések” és propagandisztikus előadások által befolyásolni tudják az óvodás korú gyermekek énképét és fejlődését.
Letartóztatták az Epstein-ügy miatt a brit Munkáspárt főideológusát

Belebukott az Epstein-ügybe a brit Munkáspárt főideológusa, és Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete. Peter Mandelsont hétfőn őrizetbe vette a Scotland Yard, miután az utóbbi hónapokban kiderült, hogy szoros baráti kapcsolatokat ápolt a súlyos szexuális bűncselekmények miatt elítélt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberrel, akinek bizalmas brit kormányzati adatokat is kiszolgáltatott.
Bombarobbanás rázta meg Moszkva központi pályaudvarát, a háború kitörésének évfordulóján

Halálos robbanás rázta meg az orosz fővárost, az orosz-ukrán háború kitörésének negyedik évfordulóján. Moszkva központi pályaudvaránál bombarobbanás ölt meg egy rendőr járőrt, több másikat pedig megsebesített.