Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Maradnak az oroszok Szíriában?

Úgy látszik, hogy a szíriai vezetés megtalálja a hangot Putyinékkal is, és maradnak az oroszok a bázisaikon. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Moszkvában tárgyalt szerdán Ahmed al-Shara szíriai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő, miközben Oroszország igyekszik megerősíteni katonai és politikai pozícióit Szíriában – írja az Al-Dzsazíra. A találkozóra alig több mint egy évvel azután kerül sor, hogy al-Shara 2024 végén megpuccsolta Bassár el-Aszadot, Oroszország korábbi szövetségesét.

A megbeszélést megelőző sajtótájékoztatón al-Shara köszönetet mondott Putyinnak Szíria egységének támogatásáért, és „történelmi jelentőségűnek” nevezte Oroszország szerepét a régió stabilitásában. Putyin azzal dicsérte a terroristából lett szíriai elnököt, hogy törekszik az ország területi egységének helyreállítására és a helyzet stabilizálására.

Putyin és al-Sharaa több mint egy évtizeden át ellentétes oldalon álltak a szíriai polgárháborúban, Aszad elűzése után pedig Moszkvában aggódni kezdtek Oroszország ottani katonai jelenlétének jövője miatt.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov közölte, hogy a megbeszélések egyik fő témája az orosz katonai jelenlét lesz Szíriában. Az orosz erők a hmeimimi légibázison és a tartuszi haditengerészeti támaszponton állomásoznak a Földközi-tenger partvidékén. A hét elején Moszkva kivonta csapatait a kurd ellenőrzés alatt álló északkeleti Qamishli repülőteréről, így jelenleg csak ez a két bázis Oroszország katonai támaszpontja a volt Szovjetunión kívül.

Az Al-Dzsazíra által idézett elemzők szerint Moszkva attól tart, hogy Szíriában egy, az orosz érdekekkel szemben álló, populista kormány alakulhat. A londoni RUSI kutatóintézet szakértője, Samuel Ramani azt mondta: „A Kreml attól tartott, hogy al-Sharaa kiszorítja Oroszországot, de a kapcsolatok eddig a vártnál jobban alakultak, még ha nem is olyan szorosak, mint korábban.”

Al-Shara hatalomra kerülése óta igyekszik egyensúlyt tartani a nagyhatalmak között. Ramani szerint a szír vezetés célja, hogy az Egyesült Államokkal is stratégiai partnerséget építsen, miközben továbbra is megőrzi az együttműködést Moszkvával. „A republikánusok megengedőbbek Szíria orosz kapcsolatai iránt, amennyiben Irán kimarad az egyenletből” – tette hozzá a szakértő.

Bukása után Bassár el-Aszad Oroszországba menekült, Al-Shara továbbra is kéri a kiadatását. A Kreml azonban egyelőre nem adott választ a kérésre.


https://szentkoronaradio.com/blog/2026/01/21/sziriai-kurd-teruletek/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/08/27/biztonsagi-megallapodast-kothet-izrael-es-sziria/

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.