vasárnap, február 15, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Eláraszthatják a zsidók a Templom-hegyet

Az Al-Akszának és a Sziklamecsetnek otthont adó Templom-hegy, ahol a zsidók templomai is álltak régóta konfliktus tárgyát képezi. Hiszen a zsidók meg akarják építeni a harmadik templomot, miközben a terület az iszlám egyik legszentebb helye. A status quo-t megszüntetve, most Izrael engedélyezte mindenkinek a hegyen való imádkozást.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

 A  status quo megszüntetése, a minden vallás számára engedélyezett szabad vallásgyakorlással kétségtelen, hogy nem a keresztényeknek, vagy más vallásoknak, hanem a zsidóknak kedvez, akik évek óta járnak fel jogsértően rítusaikat gyakorolni.

Az elmúlt években jelentős zsidó társadalmi támogatottsággal rendelkező cionista mozgalom indult Izraelben, annak érdekében, hogy a jeruzsálemi Templom-hegyen szabadon gyakorolhassák a nem-muszlim hívők is a lelkiismereti- és vallásszabadsághoz fűződő jogaikat.

Mint ismert, Izrael 1967-ben, a hatnapos háború során foglalta el Jeruzsálemet. A zsidó állam azóta birtokolja Jeruzsálemet, beleértve az Óváros teljes területét is. A baloldali, világi cionista izraeli kormány, Mosé Dajan hadügyminiszter javaslatára a Templom-hegyet a muszlim hatóság, a Wakf felügyeletére bízta. Az iszlám vallási épületek (a Sziklamecset és az al-Aksza mecset) előtt itt állt a Salamon király által épített Első Szentély, majd a második zsidó templom is, amelyet a római hadsereg rombolt le Kr. u. 70-ben, végleg megszüntetve az ószövetségi zsidó vallást.

Évtizedeken keresztül így a muszlimok gyakorolhatták csak legálisan rítusaikat a területen, és ezt az álláspontot sokáig az izraeli hatóságok (és a rabbik egy része is) is hallgatólagosan elfogadták. Az ezredforduló után azonban először cionista “aktivisták”, majd cionista politikusok is sürgették a zsidó vallásgyakorlás helyreállítását. Évről-évre egyre több zsidó tört be a szent helyre, és az utóbbi években a rendőrség is asszisztált az akciókhoz.

A cionisták seggnyalása természetesen a magyar sajtóban sem maradhatott el, hiszen a Hetek  megírta, hogy: “Ezt a változást keresztények is megtapasztalták, a Hetek tudósítója élőben jelentkezett be a Templom-hegyről, ahol szabadon lehetett fennhangon zsoltárokat olvasni.” A cionista propaganda mellett érdemes felidézni, hogy Izrael  például karácsonykor megtámadta a keresztény palesztinokat, lerombolta Gáza keresztény negyedét, valamit a húsvétot sem hagyják méltóan megünnepelni.

Mint arról a Times of Israel című lap beszámolt, most a Ben Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter felügyelete alá tartozó rendőrség hivatalosan is megerősítette a nem muszlim imádkozásra vonatkozó tilalom feloldását, és egyben engedélyezte, hogy a zsidók napi háromszori imákat tartalmazó nyomtatványokat és könyveket is felvigyenek a hegyre.

A rendőrség nyilatkozata nem csak a zsidó hívőkre vonatkozik, az új rendelkezés megerősítette a nem muszlim imádkozás hivatalos engedélyezését is, hangsúlyozva, hogy a rendőrök

„minden vallás és közösség számára lehetővé teszik a szabad istentiszteletet és a Templomhegy látogatását”.

Annyi korlátozás maradt meg, hogy a muszlimok által használt vallási épületekben és környékén nem engedélyezett a nyilvános ima.

A zsidók kitiltották Jeruzsálem főmuftiját az al-Aksza mecsetből

A Templomhegyen imádkozott az izraeli nemzetbiztonsági miniszter, ezzel megszegve a status quót

(Hetek nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Elvenné az EU az utolsó mentsvárat is a homoszexuálisoktól

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) véglegesen megfosztaná a...

Zelenszkij: Orbán Viktor nekünk köszönheti, hogy a hadserege helyett a hasát növeszti

Zelenszkij magyarellenessége az utóbbi hetekben elsősorban abban nyilvánul meg,...

Nem utazhatnak Magyarországra a Becsület Napja miatt a német jobboldaliak

Hiába próbálnak Magyarországra utazni a német jobboldaliak, hogy méltóképpen...

Mazsihisz: a Fidesz tiltsa be a Kitörés túrát, a magyar és német katonák nem hősök

Megint a Mazsihisz mondaná meg, hogy mi legyen az...

Kategóriák

Elvenné az EU az utolsó mentsvárat is a homoszexuálisoktól

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) véglegesen megfosztaná a...

Zelenszkij: Orbán Viktor nekünk köszönheti, hogy a hadserege helyett a hasát növeszti

Zelenszkij magyarellenessége az utóbbi hetekben elsősorban abban nyilvánul meg,...

Nem utazhatnak Magyarországra a Becsület Napja miatt a német jobboldaliak

Hiába próbálnak Magyarországra utazni a német jobboldaliak, hogy méltóképpen...

Pedofilpárti csoport próbálja népszerűsíteni a gyerekekhez vonzódást

A Beyond the Plus nevű pedofilpárti szervezet, Seattle-ben kampányt...

Antifák gyilkolták meg a 23 éves francia hazafit

Antifa Terror: Halálra vertek egy fiatal aktivistát Lyonban! Egy...

Meghosszabbították a Lakatos Márk-botrány egyik szereplőjének letartóztatását

Április 20-ig biztosan letartóztatásban marad a Lakatos Márk féle...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55