csütörtök, április 30, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Dánia: nem elég a zöldenergia, 40 év tilalom után újra atomerőműveket építenek

Dánia nem akar “lemaradni”, ezért a zöldről inkább visszavált a nukleáris energiára. Bár 40 évig élt a tilalom és működött is, most valamiért mégis meggondolták magukat a dánok.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Dánia azt tervezi, hogy az 1985 óta fennálló nukleárisenergia-tilalmat feloldva kis méretű, moduláris atomerőműveket épít – jelentette be csütörtökön a dán éghajlat- és energiaügyi minisztérium.

A közleményben Lars Aagaard, a tárca vezetője azzal indokolta a döntést, hogy „a Napból és a szélből származó zöldenergia a jelenben és a jövőben is alapvető eleme marad Dánia energiaellátásának.

De azt is látni kell, hogy továbbra sem lehet elegendő önmagában”.

A miniszter szerint Dániának nyitottnak kell lennie annak vizsgálatára, hogy más technológiák is biztosíthatnak-e számára zöldenergiát a jövőben, és erre a „kis moduláris atomreaktorok is lehetőséget adhatnak”.


Először információt gyűjtenek

A közleményben kiemelték, hogy a dán kormány a szakpolitikai döntés meghozatala előtt további információkat gyűjt a szabályozási folyamatokról, a biztonsági kérdésekről, a radioaktív hulladékok kezeléséről és a mindezekhez szükséges szakértelemről, valamint a felmerülő költségekről is.

A dán parlament tavaly, az év elején döntött arról, hogy el kell kezdeni annak vizsgálatát, miként lehetne energiaforrásként alkalmazni az új nukleáris technológiákat.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2024-es adatai szerint Dánia villamosenergia-termelésének 58 százaléka a szélenergiából származik, míg a bioüzemanyagok részesedése 18, a napenergiáé 11, a hulladékokból és a szénből származó energiáé pedig 5-5 százalék.

Migránsbűnözők kiutasításáról beszélt a dán kormányfő

Oroszország nem akarja megsérteni az atomcsend-egyezményt

Megszűnik Dániában a posta: december 30-án kézbesít utoljára

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Kereszténygyűlölő, buzeráns, rabbi és más vadliberálisok körében ünnepelte a Tisza-kétharmadot Erdő Péter szóvivője

Az LMBTQP-lobbista expap Hodász András, a kereszténygyűlölő publicista Tóta...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Kategóriák

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55