Oroszország nemcsak szóban lép fel a sátánizmus ellen: 1000 rubel bírságot kapott egy Sátánról posztoló lakos

Oroszország tényleg komolyan veszi a sátánizmus visszaverésének fontosságát. A Dumában egy, a “sátánizmus elleni küzdelemről” szóló kerekasztal-beszélgetést is tartottak – kitérve a sátáni szexorgiákra és az LMBTQP veszélyeire is. Ezúttal arról érkezett hír, hogy hogyan alkalmazzák a törvényt a gyakorlatban a sátánistákkal szemben.
„Még egyszer idejövök és megölöm a Renner Erikát” – A lúgos doki áldozatát továbbra is zaklatják

Renner Erika, a “lúgos orvos” áldozata, akit volt párja még 2013-ban lúggal öntött le, továbbra sem élhet nyugodt életet. Korábban már letartóztatták zaklatóját, de az ezúttal ismét halálosan megfenyegette.
A gyanú szerint megölte saját gyermekét a nagydorogi cigányasszony – Frissítés: falhoz vághatta

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és kezdeményezte a letartóztatását annak a nagydorogi 25 éves cigányasszonynak, aki vélhetően megölte a kéthetes gyermekét. De mit is várhatunk a primitív életmódot folytató cigányok híres „gyermekszeretetétől”? Frissítés: az orvosszakértő szerint falhoz, vagy valamilyen kemény tárgyhoz csaphatták – írja a Magyar Jelen.
Ismét lángokban a Barátság kőolajvezeték, az ukránok az ’56-osok jelmondatát is belekeverték az ügybe

Augusztus 22-én megint megtámadta Ukrajna a Magyarországot is ellátó Barátság kőolajvezeték egyik állomását.
Donald Trump nem érti, hogy miért nem engedték Ukrajnát támadni

Miközben Donald Trump a béke követeként próbálja magát mutatni, és igyekszik jó kapcsolatot ápolni Putyinnal, addig nem érti, hogy Ukrajnának miért csak a védekezést engedték.
Az orosz hadsereg áttörte a donyecki Pokrovszk védelmét

Igor Kimakovszkij, a Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön bejelentette, hogy az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszk városánál.
Ismét nálunk játszik az izraeli válogatott

Hazánk gyarmati státuszát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az izraeli válogatott nálunk játssza a hazai mérkőzéseit. Ezúttal Debrecenben lép pályára a terrorállam futballcsapata, Olaszország ellen.
Bevándorlók társadalmában élünk: a német diákok 75 %-a migráns hátterű

A berlini statisztikai hivatal adatai szerint a gyermekek a lakosság 17%-át teszik ki, és a városban élő összes gyermek és tinédzser 55%-a bevándorló háttérrel rendelkezik. A főváros egyes kerületeiben, például Neuköllnben, ez az arány 70% fölé emelkedik. A német oktatási miniszter azt javasolta, hogy korlátozzák a bevándorló gyermekek számát a német iskolákban.
Tizenéves boszniai cigányok lopott autóval gázoltak halálra egy nőt Milánóban

A 71 éves Cecilia de Astis Milánó utcáin sétálgatott fényes nappal, amikor egy bevásárlóközpont elött halálra gázolták. A lopott autóban olyan boszniai cigányok ültek, akik fiatalkoruk miatt nem is büntethetők, derült ki a Kuruc.info összefoglalójából.
Ne maradj le exkluzív Telegram posztjainkról sem! – Összefoglaló a csatornáról háborús hírekkel (2025.08.21.)
A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb hírek jelennek meg. Sok videót, képet, mémet csak rövid kommentárral ellátva, a Telegram-csatornánkon teszünk közzé, ahogy rövid híreket is ott jelentetünk meg. Ezeket mindennap összefoglaljuk, hogy akinek nincsen Telegramja, az se maradjon le!