hétfő, november 10, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

15 évre kitiltottak a schengeni övezetből egy jobboldali brit aktivistát

A brit állampolgárságú Mark Collett, a Hazafias Alternatíva (Patriotic Alternative) vezetője meghívást kapott a Det Fria Sverige (Szabad Svédország) nevű jobboldali szervezet nyári fesztiváljára, hogy beszédet mondjon. Collett augusztus első napján érkezett Svédországba, ám amikor leszállt a gépről, a hatóságok őrizetbe vették, és kihallgatás céljából előállították. Már a vallatás vége előtt döntés született arról, hogy Collett nem léphet be Svédországba, de ahelyett, hogy közölték volna vele, több órára elkülönítették, amíg az utolsó gép is el nem indult Nagy-Britanniába – írja a Kuruc.info.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A beléptetés megtagadásáról szóló döntést azzal indokolták, hogy „fenyegetést jelent a közrendre, a társadalmi struktúrára, továbbá azokra az értékekre, amelyek Svédország és Európa alapjául szolgálnak”. Collettet emellett 15 évre kitiltották az összes schengeni országból. Az elmúlt években kétszer járt Finnországban anélkül, hogy fenyegetésnek tekintették volna jelenlétét.

Collet beszámolt róla, hogy még másnap sem kapta vissza az útlevelét, és nem is férhetett hozzá a táskájához, továbbá a kitoloncolásának időpontjáról sem tájékoztatták. Állítólag kénytelen volt ülve aludni, és azt enni, amit az Arlanda repülőtéren lehetett kapni.

Collett úgy nyilatkozott, hogy ha migráns lenne, akkor sokkal jobb bánásmódban részesülne, de mivel fehér európai, aki hazafias eszméket vall, így Európában nincsenek emberi jogai.

Collett korábban a Brit Nemzeti Párt (BNP) ifjúsági tagozatának elnöke volt, ám 2010-ben kizárták a pártból, mert túlságosan “szélsőségesnek” találták a megnyilvánulásait, ugyanis kijelentette, hogy ő ünnepnek tekinti, amikor egy AIDS-es majom meghal, de persze nem az állatokkal volt problémája, hanem a HIV-vírussal fertőzött négerekre célzott.

2019-ben megalapította a Hazafias Alternatívát, melyet a Times 2023-ban úgy jellemzett, hogy ez “Nagy-Britannia legnagyobb fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali politikai csoportja”, mely “nyíltan igenli a politikai erőszakot”, továbbá “támogatói holokauszttagadók, oltásellenesek, iszlamofóbok, homofóbok, rasszisták és fasiszták”. A brit média szerint a PA-ról általánosságban elmondható, hogy Putyin-pártiak.

2025 májusában Collett arra buzdította a Patriotic Alternative támogatóit, hogy szivárogjanak be a Nigel Farage által vezetett Reform UK pártba, azzal a céllal, hogy jobbra tolják.

Finnországban már a Kalevala olvasása is szélsőjobboldali bűncselekmény

Az USA terroristának minősítette a Nordic Resistance Movementet

 

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Mikor ébredünk már fel?! Sokadik öngyilkos gyermek az AI-jal folytatott beszélgetés után

Újabb öngyilkos tini, miután a mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetést....

A HIMARS rakétatüzérségi fegyverek beszerzéséről is megállapodtunk a Pentagonnal

A hazai rakétatüzérség igen hiányzó elem volt a magyar...

A Kreml szerint Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1...

Kategóriák

Mikor ébredünk már fel?! Sokadik öngyilkos gyermek az AI-jal folytatott beszélgetés után

Újabb öngyilkos tini, miután a mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetést....

Antikommunista hét emlékeztet a vérengző szélsőbaloldal áldozataira Amerikában

Donald Trump Antikommunista hetet hirdetett az elmúlt hétre (november...

Letagadhatatlan: a migránsok számával ijesztően megnövekedett a bűnözések száma Európában

Kedves liberálisok, kár tagadni: a migránsok bizonyítottan magukkal hozzák...

Pánik Ukrajnában: az összes állami tulajdonú hőerőmű leállt

A november 7-e éjszakai orosz támadások hatására Ukrajnában az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55