A Templomhegyen imádkozott az izraeli nemzetbiztonsági miniszter, ezzel megszegve a status quót

A zsidó terrorállam már régóta nem tartja be a status quót. Évek óta akadályozza a muszlimokat, hogy meglátogassák a mecsetet. Részben ez volt a 2023. október 7-i támadás egyik indítéka, emiatt kapta a hadművelet az „Al-Aksza áradat” nevet. A támadást kiváltó zsidó provokációról itt olvashatnak. Arról, hogy a zsidók a Templomhegyen akarják felépíteni a harmadik […]
Irán tanult a hibájából? Katonai testületet alapított a védelem fejlesztésére

Több mint egy hónappal az Izraellel vívott 12 napos háborút követően Irán egy kormányzati testület létrehozásáról döntött a katonai képességek erősítése végett. A testület célja, hogy felülvizsgálja a védelmi képességeket.
Izraeli késelt izraelit az Ozora fesztiválon

Szombat este a drogosokkal teli Ozora fesztiválon megkéseltek egy résztvevőt. Az eset nagy megdöbbenést keltett, ugyanis a fesztivált nem kristályos cigányok, hanem nagyrészt pszichedelikus kábítószereket fogyasztó, new age fanatikusok látogatják. Azonban mint kiderült, két zsidó között tört ki a késelésbe torkolló vita. A tavalyi évben egy férfi a tábortűzben égett el.
Kicsi a bors, de erős: a helyiek vascsövekkel rohantak neki a toborzótiszteknek egy ukrán faluban (+videó)

„A TCK emlékeztetett arra, hogy a katonáik fenyegetése vagy az ellenük végrehajtott támadás akár 12 év börtönnel is büntethető.” – Úgy tűnik a falusiak inkább vállalják a börtönt, mint a kényszersorozást egy értelmetlen háborúba egy bohócért.