hétfő, április 20, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Franciaország hatályon kívül helyezte a Bassár el-Aszad elleni elfogatóparancsot

Franciaország igazságszolgáltatása hatályon kívül helyezte a Bassár el-Aszad, korábbi szír elnök ellen kiadott elfogatóparancsot, miután úgy ítélte meg, hogy semmilyen kivétel nem szüntetheti meg egy államfő személyes mentességét.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“Bassár el-Aszadot 2024 decemberében megdöntötték és már nem elnök, így új elfogatóparancsok lettek volna kiadhatók vagy adhatók ki ellene a jövőben háborús bűnök és emberiesség elleni bűntettek miatt” – jelentette ki a francia legfelsőbb bíróság, a Semmítőszék elnöke, Christophe Soulard egy nyilvános, az interneten élőben közvetített meghallgatáson. “Azaz az ellene indított jogi eljárás folytatódhat” – tette hozzá.

Két párizsi vizsgálóbíró 2023 novemberében adott ki elfogatóparancsot Bassár el-Aszad ellen emberiesség elleni bűntettekben és háborús bűnökben való bűnrészessége miatt a szíriai hatalomnak tulajdonított 2013-as vegyi támadások miatt.

Ezeket a támadásokat 2013. augusztus 4-én és 5-én Adrában és Dúmában, illetve augusztus 21-én Kelet-Gútában hajtották végre, ahol amerikai információk szerint több mint ezer embert öltek meg szaringázzal.


A párizsi fellebbviteli bíróság 2024 júniusában helyben hagyta az elfogatóparancsot. Az országos terrorelhárítási ügyészség első fokon, majd az országos ügyészség másofokon azonban fellebbezést nyújtott be, arra hivatkozva, hogy hivatalban lévő államfők, miniszterelnökök és külügyminiszterek abszolút mentességet élveznek a külföldi bíróságok előtt.

Július 4-én Rémy Heitz, a Semmítőszék főügyésze a testület ünnepélyes ülésén a letartóztatási parancs fenntartását javasolta. Először vitatta a fellebbviteli bíróság jogértelmezését, miszerint ezek a bűncselekmények “nem tekinthetők egy államfő hivatalos feladatai közé tartozónak”, kijelentve, hogy “a személyes mentességet megerősítette” a Nemzetközi Bíróság 2002-es döntése.

A főügyész ezután viszont egy “harmadik utat” javasolt a legfőbb bíróságnak: miután Franciaország szerint Bassár el-Aszad 2012 óta már nem “legitim módon hivatalban lévő államfő” a “szíriai hatalom tömeges bűncselekményei” miatt, személyes mentessége sem tekinthető érvényesnek.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) nem illetékes a Szíriában elkövetett nemzetközi bűncselekmények ügyében, mivel az ország nem ratifikálta a Római Statútumot, amely azt létrehozta. És az ENSZ Biztonsági Tanácsa sem hozott határozatot arról, hogy vizsgálja a kérdést.

A Franciaország által elrendelt elfogatóparancs kiadása óta a geopolitikai helyzet viszont megváltozott: Bassár el-Assad rezsimjét decemberben megdöntötték, ő pedig Oroszországba menekült.

Jogfosztva: Aszad “rövidpórázt” kapott Moszkvától

Aszadot meg akarták mérgezni Moszkvában

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Sokkoló: Tavalyhoz képest háromszorosára nőtt a rolleres gyermekbalesetek száma

Elképesztő módon az idő előrehaladtával a tapasztalatok ellenére sem...

HVIM: Töltsd meg a nyarat tartalommal

A HVIM - Magyar Ellenállás idén is két táborban...

Napjaink Európája: két holland turistalányt erőszakolt egy marokkói migráns

Ezért ne kacérkodj migránsokkal: kablás és testi sértés miatt...

Kategóriák

Sokkoló: Tavalyhoz képest háromszorosára nőtt a rolleres gyermekbalesetek száma

Elképesztő módon az idő előrehaladtával a tapasztalatok ellenére sem...

HVIM: Töltsd meg a nyarat tartalommal

A HVIM - Magyar Ellenállás idén is két táborban...

Napjaink Európája: két holland turistalányt erőszakolt egy marokkói migráns

Ezért ne kacérkodj migránsokkal: kablás és testi sértés miatt...

Kutyákat menteni érkeztek ki a rendőrök, majd ürülék közt fekvő kisbabát találtak

A rendőrség azért érkezett a helyszínre, mert 11 kutyát...

Izrael további területek elfoglalására törekszik a török külügyminiszter szerint

Hakan Fidan, török külügyminiszter rávilágított, hogy Izrael a további...

Irán visszavette a Hormuzi-szoros ellenőrzését

Hiába lett megnyitva április 17-én. pénteken a Hormuzi-szoros, Irán...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55