A HVIM vezetésével vonultak a demonstrálók a Külügyminisztérium elé (videókkal frissítve)

Június elsején 16:32-es kezdettel lezajlott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében a 2025-ös Trianon Felvonulás, melynek keretében a résztvevők a Külügyminisztérium elé vonultak, hogy – a többi elszakított terület mellett legfőképpen – felhívják a figyelmet Kárpátalja égető kérdésére.
Ha a háború folytatódik, megtagadják a szolgálatot – izraeli katonák fenyegetik a népirtó Netanjahut

Úgy tűnik egyre több izraeli katonának szólal meg a lelkiismerete. Nyílt levélben szólították fel Benjamin Netanjahut, hogy hagyjon fel a palesztin nép mészárlásával, különben megtagadják a katonai szolgálatot.
Nyaraljunk Parajdon – Így tudsz segíteni a válsághelyzetbe került határon túli magyaroknak

Mint tudott, évtizedek óta nem látott mértékben ömlött a víz a parajdi sóbánya területére. Egyes becslések szerint a Korond-patak vízhozama a normális érték százszorosa, 60m³/sec volt. Ez az egész régió számára hatalmas károkat okozott és okoz, ugyanis a parajdi sóbánya a környék turizmusának egyik húzóereje, a bánya egyes részeiben pedig a mai napig folyik a […]
A Kúria szerint megalapozatlan a június 1-jei Mini Pride betiltása, pedig felhívásukban jelezték: gyermekeket is várnak a deviánsok

Megsemmisítették a vasárnapi buzifelvonulás tiltását. Még a perköltséget is a rendőrség nyakába varrta a Kúria. Bár a deviáns vonagláson való részvételi felhívásban egyértelműen kitérnek arra, hogy akár gyermek is csatlakozhat hozzájuk, a Kúria szerint mégsem üti meg az új gyülekezési törvény ingerküszöbét.
Körvonalazódik a tűzszünet? A Hamász kész átadni 10 élő és 18 halott izraeli túszt

Az Amerikai Egyesült Államok kezdeményezte tűzszüneti javaslatot a Hamász nem fogadta el. Ugyanakkor új feltételekkel kész megállapodni Izraellel. Közleményben nyilatkozott a fogolyátadás részleteiről.