Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
angol krikett

A foci után a krikett női versenyzői közül is kizárják az angolok a transzokat

Épp a napokban derült ki, hogy az angol női futball bajnokságból kizárják a transzokat. A döntés meghozatalát többek közt az idézte elő, hogy az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy a nő jogi definíciója a biológiai nemen alapul. Most úgy tűnik, sorban változtatnak a szabályokon a sportbizottságok, ezúttal a krikett sportág döntéshozói tettek lépéseket az LMBTQP-lobbival szemben.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A transznemű „nők” azonnali hatállyal eltiltást kaptak a női krikett minden szintjén való versenyzéstől – jelentette be az angol és walesi krikettbizottság (ECB). A transzneműekre vonatkozó szabályzatának frissítésében az ECB azt szögezte le, hogy

„csak azok vehetnek részt a női és lánykrikettben, akiknek biológiai neme nő”.

Az ECB azért mentegetőzésképp hozzátette, hogy a transznemű „nők” továbbra is játszhatnak a nyílt és vegyes krikett kategóriákban.

A szabályzat módosítása az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának április 16-i döntését követi, amely kimondta, hogy a nő jogi definíciója a biológiai nemen alapul.

„A szabadidős krikettre vonatkozó szabályaink mindig is azt célozták, hogy a krikett a lehető legbefogadóbb sport maradjon” – áll az ECB közleményében. „Ezek közé tartoztak az egyenlőtlenségek kezelésére szolgáló intézkedések, hogy minden játékos élvezete biztosítva legyen, függetlenül attól, hogy milyen nemű. A Legfelsőbb Bíróság döntésének hatásáról kapott új tanácsokat figyelembe véve azonban úgy véljük, hogy a ma bejelentett változtatásokra szükség van.”

A döntés az Angol Labdarúgó Szövetség csütörtöki bejelentését követi, miszerint a transznemű „nők” június 1-jétől nem vehetnek részt a női labdarúgásban Angliában.

Mi volt az ECB korábbi politikája?

Az ECB 2024-ben jelentette be a transzneműekre vonatkozó új szabályzatot, amely előírta, hogy minden olyan játékos, aki átesett a férfi pubertáson, nem szerepelhet a női labdarúgás két legmagasabb osztályában.

Lehetővé tették viszont, hogy a transznemű „nők” a hazai struktúra harmadik szintjén versenyezzenek.

A szabályozásra azt követően került sor, hogy a Nemzetközi Krikett Tanács (ICC) 2023 novemberében bejelentette, hogy a férfi pubertáson átesett transznemű „nők” nem játszhatnak nemzetközi női mérkőzéseken.

Többek közt Fiona McAnena, a Sex Matters emberi jogi csoport kampányigazgatója is reagált az új szabályozásra. Szerinte az ECB korábbi politikája „soha nem volt koherens”. „Most, hogy az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy jogszerű „minden férfit, beleértve a transz nőket is” kizárni, az ECB helyesen cselekedett” – mondta McAnena.

Egyre többen térnek vissza a valóságba: Az angol női futball bajnokságból is kizárták a transzokat

Nőnek hazudta magát a transznemű szörnyeteg, meglincselték a brit fiatalok

Autizmust fognak vizsgálni a nemi diszfóriában szenvedő gyermekeknél

(BBC nyomán Szent Korona Rádió) 

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.