péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szent József ünnepe – A valódi Apák napja

Március 19-e Szent Józsefnek, az egyetemes egyház védőszentjének főünnepe. Szent József nem volt Jézus apja, de édesapaként nevelte Jézust. Így ez az ünnep a gyermekeik sorsát meghatározó apák ünnepe is lett. Lukács evangélista többször Józsefet nevezi Jézus atyjának, József az apa helyén áll Jézus életében.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Atyai szerepe abban is megnyilvánult, hogy korabeli szokás szerint ő adott nevet a gyermeknek. József helyzetét Jézussal szemben Isten határozta meg, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében megfogant. József és Jézus kapcsolata egyedül Istentől származott.

Jézus számára sokkal több volt, mint egyszerű nevelőapa

Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, mivel róla szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Jézus átvette Józseftől ezt az örökséget, ő lett az ószövetségi üdvrend beteljesedése.

Amikor a názáreti „ács fia” elkezdi nyilvános működését, az evangélisták nem említik többet Józsefet. Akkor már egyébként valószínűleg nem élt. Ilyen közel lévén a Megváltóhoz, csendben élte le életét, „hallgató szentként” nem hagyott nekünk hátra szavak által semmilyen bölcsességet.

Szent József
Szent József halála, Szent Florent apátság temploma, Franciaország

A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten Fia és az Ő anyja.

József az igazi férfit testesíti meg, aki győzedelmeskedik a lélek sötét éjszakáján, legyőzve gyengeségeit és kétségeit

Szent József ezért nemcsak az utolsó pátriárka volt, hanem az első igazi férfi is, mert megmutatta, hogy az igazi hatalmat és tekintélyt nem az erős és kemény szavak jelentik, hanem az önfeláldozás és a szolgálat, a szeretet és a felelősség.

József a csöndes engedelmesség embere, aki magára vette az apaság terhét, mely nem tőle, hanem az Atyától származott. Reményik Sándor a “József, az ács, az Istennel beszél” című versében írja meg azt az apaságot, melyet végigvitt minden velejárójával együtt.

„Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek…
Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.

Szent József
Szent József-oltár a szőgyéni templomban

Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt…
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja…
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, – én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium. ”

József támogatta Máriát, fölnevelte a gyermeket, mesterségre tanította – elkísérte az érett felnőtt korig. Mindezt egyetlen szó nélkül. Az evangéliumban József egyetlen szót sem szól.

A hallgatás, a csöndes engedelmesség embere ő.

Vállalja az apaságot és azt a misztériumot, amire azt mondják, hogy az Atya árnyéka, vagyis az Atyaisten árnyéka. Ő az az ember, aki megőriz, növeszt, előrevisz minden apaságot és minden misztériumot, de nem tart meg belőle magának semmit.

A gondok, az aggodalmak közepette, életünk sötét időszakaiban tanuljunk Szent Józseftől. Ő tudja, hogyan kell a „sötétben járni”, „hogyan kell meghallgatni Isten hangját”, „hogyan lehet csöndben előre haladni”.

Az Apák napja egy különleges alkalom, amikor megünnepelhetjük azokat a férfiakat, akik életünkben fontos szerepet játszanak. Az apák, a nagyapák és a dédapák mindannyian hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog és teljes életet élhessen a család, ezért ezen a napon megmutathatjuk nekik, mennyire szeretjük és tiszteljük őket.

Kiűzetés a Paradicsomból – A férfi és a nő átka

A holokausztot nem lehet tagadni, de az LMBTQP-lobbi éltetésével nincs probléma a Katolikus Egyház vezetői szerint

(felvidék.ma nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Rabszolgatartó cigányokra csaptak le a rendőrök

Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti cigányt, akik a gyanú...

A védett állat és a védett növény esete: Buzi szocialistát támadtak meg a török kebabosok

Víctor Sáez, szocialista politikus jó ötletnek tartotta hogy nyíltan...

Drogdíler cigányokat tartóztatott le a TEK Szolnok környékén

A drogdíler cigányokat kedd hajnalban tartóztatták le a TEK...

Tartósan beteg férfira támadt rá egy cigány a celldömölki vasútállomáson

A celldömölki vasútállomáson támadt rá egy tartósan beteg, nemzeti...

Kategóriák

Rabszolgatartó cigányokra csaptak le a rendőrök

Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti cigányt, akik a gyanú...

A védett állat és a védett növény esete: Buzi szocialistát támadtak meg a török kebabosok

Víctor Sáez, szocialista politikus jó ötletnek tartotta hogy nyíltan...

Drogdíler cigányokat tartóztatott le a TEK Szolnok környékén

A drogdíler cigányokat kedd hajnalban tartóztatták le a TEK...

Tartósan beteg férfira támadt rá egy cigány a celldömölki vasútállomáson

A celldömölki vasútállomáson támadt rá egy tartósan beteg, nemzeti...

Olaszország sem adja ki a budapesti antifa támadások egyik elkövetőjét

Olaszország - a franciákhoz hasonlóan -  elutasította az antifa...

Amerikával tűzszünetet kötöttek a húszik, de Izraelnek “nincs kegyelem”

Daifallah al-Shami, a húszik politikai irodájának egyik tagja megerősítette,...

Gyilkossággal fenyegetőztek, rendőrökre és civilekre támadtak az Antifa és “Trantifa” terroristák

A portlandi antifák a "transzneműek védelmében" rendőrökre és civilekre...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55