Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Ferenc pápa

Ferenc pápa betegsége óta először közöltek róla képet

Ferenc pápa már egy hónapja kórházban van. Azóta csak hírek érkeztek az állapotáról, de most képet is közölt a Vatikán.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Egy hónappal azután, hogy az egyházfő légúti problémák miatt kórházba került, a Vatikán kiadott róla egy fényképet, ami akkor készült, amikor szentmisét koncelebrált a Gemelli Klinika egyik apró kápolnájában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vatican News (@vaticannews) által megosztott bejegyzés

A pápa az orvosai szerint már nincsen kritikus állapotban. Vasárnap reggel megköszönte a hívőknek minden imát, amit érte mondtak, és kifejezte a háláját azoknak, akik odaadással segítenek neki.

“Megosztom veletek ezeket a gondolatokat, miközben megpróbáltatásokkal nézek szembe, és csatlakozom sok olyan fivérhez és nővérhez, akik betegek: törékenyek, mint jelenleg én is” – fogalmazott, és hozzátette, hogy bár a test gyenge, de ez sem akadályozhatja meg őket abban, hogy szeressenek, imádkozzanak.

Ugyan ez az első fotó, amin Ferenc pápa látható február tizennegyedike óta, a hangját már lehetett hallani, bő egy héttel ezelőtt ugyanis hangüzenetet küldött a kórházból.

Ferenc pápa állapota: A Szentatyánál veseelégtelenség lépett fel

(HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.