Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
fideszes politikus

Még az ajtófélfákat is elvitte a szolgálati lakásából a fideszes politikus

Négy év után visszaadta önkormányzati bérlakását Kecskeméti László, józsefvárosi fideszes politikus. Csakhogy a képviselő még az ajtófélfákat és a konnektorokat is elvitte korábbi otthonából. Habár szerinte ezeket ő szerelte be és szabadon elviheti, talán ez mégiscsak túlzás egy kicsit.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Úgy látom, sajnos ez a lakás nem beköltözhető, mert a képviselő úr kibelezte

– mondta a helyszínen Sátly Balázs alpolgármester, aki videóban mutatta meg a lakás állapotát. Szavai szerint Kecskeméti nemcsak az ajtókat, hanem az ajtófélfákat is vitte, a konnektorokat, kapcsolókat, konyhaszekrényt.

„A képviselő úr biztos azért vitte el ezeket a dolgokat, mert azt hitte, hogy az övé. De ez nem így van. Amikor Kecskeméti úr ide beköltözött, akkor teljes mértékben beköltözhető állapotban volt, és ezt így is kellett volna visszaadnia” – mondta az alpolgármester, aki arra kérte Kecskeméti Lászlót, hogy hozza vissza az ajtófélfákat, konnektorokat, kapcsolókat és a konyhaszekrényt is, és állítsa vissza lakható állapotúvá az ingatlant, hogy más is be tudjon költözni, különben kénytelenek lesznek beperelni.

Kecskeméti László az önkormányzat szerint öt éve nem volt jogosult a bérlakás igénybe vételére, a szociális helyzete sem indokolta, hogy az önkormányzat biztosítsa a lakhatását. A vagyonnyilatkozatában havi 1,8 millió forintos összjövedelmet vallott be, ennek ellenére arra panaszkodott, hogy nem tudja megoldani a családja lakhatását, ő a saját szüleihez, felesége a kislányával pedig az anyósához kénytelen költözni.

Reagált a fideszes politikus

Válaszvideójában Kecskeméti László azt mondta, „öntsünk tiszta vizet a pohárba” (és vizet töltött egy pohárba), majd a bérleményezési jegyzőkönyvből idézett, hogy melyek azok a berendezési tárgyak, amelyeknek a kiköltözést követően kötelezően a lakásban kell maradniuk, és melyek azok, amiknek nem.

„A lakásban található beltéri harmonikaajtók elvihetőek. Az eredeti beltéri ajtók leadásra kerültek a bérbeadó részére. Az önök részére” – érvelt amellett a képviselő, hogy jogszerűen vitte magával az ajtókat a lakásból, hasonlóan a konyhabútorral és a klímával.

A beépített nagy értékű konyhabútor szintén elvihető, mert az ingatlanhasználó csinálta. Azaz én!

– hangsúlyozta. A kapcsolókra és a konnektorokra nem tért ki.

A fideszes képviselő a felsorolás végén úgy fogalmazott, hogy a kerület vezetésének inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy több mint 800 lakás áll üresen Józsefvárosban és hogy „jelenleg józsefvárosi a lakáspályázati rendszerükben nem nyerhet”.

Szegény Rogán embere, Nagy Ádám nem élhetett nyugodt, hétköznapi életet

189 milliót keresett Schadl György a sitten

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.