Amerika és nyugat-európa is reagált az arab országok által előterjesztett gázai újjáépítési tervre

Az amerikai különmegbízott először közölte, hogy „vonzó elemeket tartalmaz és jó szándékot tükröz” az arab tervezet. Donald Trumpnak viszont „nem felel meg”. Ezzel ellentétben a nyugat-európai országok támogatásukról biztosították az arab világot Gáza újjáépítésével kapcsolatosan.
Megszálló izraeli katonák gyújtogattak Náblusz város történelmi mecsetében

A megszálló cionista erők március 7-én hajnalban összehangolt támadást hajtottak végre a ciszjordániai Náblusz városában. Hat mecsetbe törtek be és gyújtogattak, rongáltak, a kiérkező tűzoltóknak pedig megtiltották, hogy eloltsák a tüzet. A legsúlyosabb kár az En-Naszr, történelmi mecsetben keletkezett – szemlézte a kuruc.info.
Németország: Véget értek az előkészítő tárgyalások, húsvétig megalakulhat a koalíció

Friedrich Merz és pártja sikeresen lezárta az előzetes tárgyalásokat egy lehetséges koalíció kialakításáról a szociáldemokratákkal (SPD). Bár a szociáldemokraták fennállásuk legnagyobb vereségét szenvedték el a németországi választásokon, most úgy tűnik, hogy Friedrich Merz jóvoltából újra kormányra kerülnek – olvasható a Magyar Nemzet hasábjain.
A jeruzsálemi cionista önkormányzat is a keresztényeket vegzálja

Ha zsidókat ér képzelt joghátrány, akkor az egész világ visszhangzik az ájvékolásuktól, ha azonban ők akarják vegzálni a keresztényeket, joghátrányba taszítják őket, akkor senki nem mer erélyesen fellépni. Most is úgy hurcolják meg az örmény keresztényeket, ahogyan akarják.
USA gyarmat Magyarország – Több ezer fős helytartói hadsereg érkezik?

Az Egyesült Államok cionista elnöke 35 ezer katonát vonna ki Németországból, a katonák egy részét pedig Magyarországra helyezné át. Donald Trump olyan országokba küldene katonákat, amelyek hajlandóak többet fordítani hadseregük fejlesztésére. Ezzel a lépéssel Magyarország már nyíltan is felvállalná amerikai-izraeli gyarmat mivoltát.
Tusk szerint Lengyelországnak is nukleáris fegyverekre van szüksége

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Lengyelországnak törekednie kell a nukleáris fegyverek beszerzésére, esetleg a francia nukleáris ernyő kezdeményezésben való részvétel révén.
Földi László: Ukrajna egész Európára veszélyt jelenthet a jövőben

A titkosszolgálati szakértő szerint Európa az illegális migráció problémájával is képtelen megbirkózni, vajon mit tudna kezdeni az ukrán problémával?
Megnöveli erőit az EUFOR Bosznia-Hercegovina területén

Az Európai Unió bosznia-hercegovinai békefenntartó missziója, az EUFOR Althea bejelentette, hogy ideiglenesen megnöveli katonai erejét Bosznia-Hercegovina területén, az állampolgárok biztonsága érdekében.
Geopolitikai játszma Ázsiában? A nyugati blokkhoz édesgetnék Indiát?

India alapvetően is inkább a nyugati blokkhoz tartozik, hiszen például Kínával sem túl jó a kapcsolatuk. Az is köztudott, hogy valamilyen oknál fogva nagy rajongói az indiaiak Izraelnek is. Ugyanakkör mindeközben az EU-nak egyre rosszabb a kapcsolata az USA-val, ami miatt új kereskedelmi partnerekre is szüksége van. De akár még az orosz szénhidrogén termékekhez való […]
Pedofil LMBTQP aktivista erőszakolt meg egy 12 éves fiút az Egyesült Királyságban

A bíróság tudomására jutott, hogy egy neves LMBTQP aktivista Surrey-ből, az Egyesült Királyságból, megerőszakolt egy 12 éves fiút, miután meghívta marihuánát szívni. Stephen Ireland, aki 2018-ban alapította a Pride in Surrey szervezetet, jelenleg számos bűncselekménnyel áll vád alatt, amelyek gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatosak.