Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
keresztényellenesség

Trump munkacsoportot hoz létre a keresztényellenesség felszámolására

Donald Trump lépéseket tesz a kormányon belüli keresztényellenesség felszámolására. Külön munkacsoportot hozott létre. Úgy fogalmazott: „rémes keresztényellenesség” uralkodott a kormányzaton belül, amit javítani szükséges. Reméljük ez a civil polgárokra is ki fog terjedni.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A republikánus párti államfő a csütörtök reggeli hagyományos Nemzeti Imareggelin bejelentette, hogy a testületet Pam Bondi igazságügyi miniszter fogja vezetni. Trump hangsúlyozta,

„a munkacsoport feladata az lesz, hogy haladéktalanul gátat szabjon a keresztények célzott hátrányos megkülönböztetésének a szövetségi kormányzaton belül.”

Különösen az igazságügyi tárcát fogják vizsgálni, ahol eddig „rémes keresztényellenes előítélet” uralkodott. De egyebek mellett a szövetségi adóhatóságot (Internal Revenue Service, IRS), és a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) is megvizsgálnák. Ezenkívül az elnöki hivatalon belül berendeznének egy vallási ügyekkel foglalkozó irodát is, valamint létrehoznának egy vallásszabadsággal foglalkozó bizottságot.

Azt mondta, Pam Bondi

„teljes körűen el fog járni a keresztények elleni erőszak és a társadalmunkon belüli vandalizmus eseteiben. Megmozgat eget és földet, hogy megvédje a keresztények és országosan a hívők jogait.”

Donald Trump kezdeményezését bírálta az Amerikaiak egységesen az állam és egyház szétválasztásáért (Americans United for Separation of Church and State) nevű szervezet vezetője. Rachel Laser azt állította, ez a munkacsoport ahelyett, hogy megvédené a vallási meggyőződéseket, vissza fog élni a vallásszabadsággal, hogy igazolja a vakhitet, a diszkriminációt és polgári jogaink aláásását.

Korábban arról is beszámoltunk, milyen egyéb, pozitívumokat tartalmazó rendeletei jelentek meg az amerikai elnöknek. Teljes pánikban vannak a woke-őrültek. Írtunk arról, hogy Donald Trump kizárta a transznemű versenyzőket a női sportokból. Szót ejtettünk arról is, hogy Trump eltávolítja a transzneműeket az Egyesül Államok hadseregéből.

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/01/28/nem-lesznek-transzfergek-az-amerikai-hadseregben-trump-alairta-a-rendeletet/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/01/22/ketsegbe-estek-a-buzeransok-trump-beiktatasanak-napjan/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/02/06/trump-kitiltotta-a-transz-sportolokat-a-noi-sportokbol/

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.