Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
vendégmunkások

Srí Lankaáról érkeznek vendégmunkások Szerbiába sofőrnek

Több, minnt tízezer hivatásos sofőrre lenne szükség Szerbiában. Mivel a legtöbben Nyugatra mennek dolgozni, így a helyüket a vendégmunkások veszik át.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A hivatalos adatok szerint Szerbiában 175 ezer hivatásos teherautó- és buszsofőr van, a becslések szerint viszont a zavartalan munkavégzéshez legalább még tízezerre lenne szükség. A hiány csökkentése érdekében már csökkentették az ilyen típusú jogosítványhoz szükséges korhatárt – 18 évesen már lehet teherautót, 21 évesen pedig autóbuszt vezetni –, és külföldről is igyekeznek sofőröket toborozni.

A közlekedésbiztonsági ügynökség szerint gondot jelent már most is, ám a jövőben még nagyobb kihívások elé állítja majd a munkáltatókat, hogy

a hivatásos sofőrök átlagéletkora Szerbiában 55 év.

Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy tartani lehessen a léptéket az igényekkel, évente ötezer új sofőrt kellene képezni, ennyien pedig nem jelentkeznek sofőrnek, vagy a képzés után külföldre távoznak, ahol jobb fizetés és jobb munkakörülmények várják őket – hangsúlyozta a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) Slobodan Karlicic, a szerbiai közlekedési ügynökség munkatársa. A folyamatos munkaerőhiányok Szerbia rekordalacsony születésszáma sem segít.

A kimutatások szerint a külföldi vendégmunkások leginkább Ázsiából, főként Sri Lankáról érkeznek Szerbiába.

Magyarországon is hasonlóan súlyos sofőrhiány van évek óta, amit csak kis mértékben enyhített az, hogy tavaly rossz évet zárt a szállítmányozás-logisztikai szektor, ami valamelyest enyhítette a keresleti nyomást. A privátszektoron kívül a Volánbusznál és a BKV-nál is egyre súlyosabb a helyzet.

A magyar alkalmazottak helyett felvett filippínó vendégmunkások már az első nap leléptek a munkahelyről

Kitiltották a vendégmunkásokat egy kaposvári szórakozóhelyről – sajnos az egész városban probléma a jelenlétük

(HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.