Rezsnyák Péter építészmérnök egy házvásárlás küszöbén álló családnak segített megmenekülni egy csapat cigány kivitelezőtől. Mikor a szakellenőr felrótta a kőműves hibáit, az fenyegetőzni, ordibálni és káromkodni kezdett vele, mindezt az eladó, és a kis gyermekkel érkező vevő előtt.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Még 2024. nyarán hívta fel egy család Rezsnyák Péter építészmérnököt, hogy egy általuk megvásárolni kívánt ingatlant nézzen át szakmai szemmel, hogy megfelelően lett e felújítva. Az esetről hangfelvétel készült, amit a SzakiEllenőr a Youtube csatornáján tett közzé.
A szakember egy átadásra meghirdetett családi ház szemlézésénél volt jelen. A beruházó (ház tulajdonos) és a vezető „kőműves” olyan párbeszédet folytatott, (egyébként a kisgyermekkel érkező vevő füle hallatára), ami jó érzéssel se mondható emberi kommunikációnak.
Az épületet szerkezetkészen hirdették meg, majd folytatták tovább az építkezést, mikor megérkezett a vevő. A vevő egyre inkább kétkedve figyelte azt, hogy mi zajlik az építkezésen. Viszont nem ellenőrizhette akármikor és akárhogyan a kivitelezést. Akkor fogyott el végképp a türelme, amikor a végén azt mondta neki a kőműves: tessék az utolsó részletet is befizetni.
A vevő állami támogatást szeretett volna felvenni a házra (CSOK-ot, ezért is kérte a szakember véleményezését), azonban a kivitelező abban az állapotban, amely a videóban is látható szerette volna átadni, mindenféle gond nélkül a vevőnek. Mikor ő kérdőre vonta a mocsok és hanyagság miatt, a kőműves annyit közölt vele:
„A takarítás női munka”

Elképesztően trehány munkát végzett a ház felújítását kivitelező társaság, amit úgy gondoltak át is lehetne adni a vevőnek. Azonban ő úgy gondolta, mielőtt megveszi, hív egy szakértőt. Így került a történetbe az építészmérnök, Rezsnyák Péter.
“Milyen műszaki maga? Ki a g*ci maga?”
A szakember felkérdezi a kivitelezőt, hogy miért 5 cm szigetelés van (a kőműves elmondása szerint), amikor 12 cm szerepel a tervben? Az agyon képzett kőműves először hazudozni próbál, hogy a tervrajzon semennyi szigetelés nincs leírva. A szakember felhívja a figyelmet arra, hogy a küszöbnél látni lehet: semmi hőszigetelés nem készült el, tehát az 5 cm-ről is hazudott.
Nem bírta sokáig az igazságos kritikát a “báttya”, rögtön szapulni kezdte a SzakiEllenőrt.
„Én nem is engedem be mindjárt. Olyan hülyeséget mond, a f*szom tele van. Milyen műszaki maga?? Ki a g*ci maga??”
Nem hogy szóhoz jutni nem hagyta Rezsnyák Pétert, gyakorlatilag kirakta őt a házból, a felszerelését pedig bezárta a házba, nem engedte meg neki, hogy elvigye magával.
Miután az emberi etikát és normális párbeszédhez való jogot teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a kivitelező, felszólította a szakembert, hogy mutassa meg az engedélyét, ami alapján ott lehet. Ezek után felháborodva kiabált vele, hogy azonnal mutassa meg azt a szerződést, amely arról szól, hogy a vevők kifizették az előleget és leszerződtek vele. Mindezek után még a kőműves fenyegetőzött azzal, hogy kihívja a rendőrséget (bárcsak hívta volna).
Végül a rendőrök nem érkeztek meg, a vezető kőműves lemondta őket (valószínűleg belátta maga is, hogy nagy bajban lenne) és úgy állapította meg, hogy nincs rájuk szükség.
Hol a hiba a képen?
A videóban elmondja a legfőbb hibákat a szakember, miszerint a tetőszerkezet nyomokban sem tartalmaz kötő elemet. A párazáró fólia is teljesen esetlegesen és véletlenszerűen lett elhelyezve. Leburkolták a padlást, részben OSB-vel, ami egy nagyon rossz gondolat. A párazáró fóliát pedig össze-vissza lyukasztgatták a munka során. A gerendák nincsenek össze csavarozva. Az ablakokban 3 rétegű helyett csak 2 rétegű üveg van.

Nem csoda tehát, hogy a szakellenőrt nem akarták erre a padlásra felengedni. Az építészmérnök megállapította, hogy életveszélyes a tetőszerkezet.
Végül „Márióék” úgy döntöttek visszaadják a pénzt az építtetőnek, bár elég körülményes volt. A leendő vevő már a bútorait is beépíttette, így azok majdnem ott maradtak. Végül minden bútor és pénz visszakerült a vevőhöz, aki természetesen elállt a vásárlástól.
Viszont azt az 1 évet, amit vesztett ezzel az üggyel, senki nem tudja neki visszaadni, ráadásul pontosan ott van, ahol 1 évvel ezelőtt: ház nélkül.
Tanulság: ha cigánnyal üzletelsz, ne csodálkozz ha ilyet kapsz.
(SzakiEllenőr nyomán Szent Korona Rádió)