vasárnap, február 16, 2025
-3.3 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szövetségi ügyészség: Nem történt terrortámadás Magdeburgban

Nem állami intézmény vagy a demokratikus rend ellen történt, így a továbbiakban nem a szövetségi ügyészség nyomoz a magdeburgi karácsonyi vásárban történt támadással kapcsolatban.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A szövetségi főügyész a német közszolgálati Südwestrundfunknak azt mondta,

a szaúd-arábiai származású férfi támadása terrorcselekmény helyett inkább egy „személyes frusztrációból fakadó ámokfutás” lehetett, a nyomozás ezért tartományi szinten folytatódik.

A Zeit azt írja, Jens Rommel arról is beszélt, ez nem jelenti azt, hogy tagadná a magdeburgi támadás jelentőségét, viszont a körülmények alapján nem indokolt, hogy a szövetségi ügyészség nyomozzon az ügyben. Ellenpéldaként a tavaly nyári, solingeni támadást hozta fel: a fesztiválon történt késelésben egy 67 és egy 57 éves férfi, illetve egy 56 éves nő halt meg, az elkövetőről pedig később kiderült, hogy az Iszlám Állam híve volt.

A magdeburgi tragédiát követően Nancy Faeser német belügyminiszter azt mondta, egyértelmű, hogy a gyanúsított „iszlámellenes” nézeteket vallott, de akkor még azt is hozzátette, túl korai lenne kapcsolatot teremteni nézetei és a támadás motivációja között.

Az ügyészek szerint a támadással gyanúsított Taleb A. iszlámellenes nézeteket vallott, és elégedetlen lehetett a szaúdi menekültekkel szembeni németországi bánásmóddal, az azonban nem egyértelmű, hogy közvetlenül ez vezetett a támadáshoz.

A szaúd-arábiai Taleb A. december 20-án este hajtott a tömegbe Magdeburg karácsonyi vásárán. A három percig tartó ámokfutásban összesen hatan haltak meg, köztük egy kilencéves kisfiú. A gázolásban csaknem 300-an megsérültek.

Az 50 éves férfi 2006 óta él Németországban. Politikai menekültként kapott menedéket 2016-ban, és pszichiáterként dolgozott a Magdeburgtól délre található Bernburgban. Az utóbbi években fenyegetésekbe torkolló vitákba keveredett a helyi orvosszövetséggel, és 2023 áprilisa és 2024 októbere között hét különböző rendőrségi nyomozás során merült fel a neve, 2015-ben pedig egy tervezett merénylet miatt került a hatóságok látókörében.

A magdeburgi vásár szervezői előre figyelmeztették a hatóságokat, azok mégsem tettek semmit

( Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az arab világ együttes erővel építené újjá Gázát

Az arab világ nyilatkozatban már kiállt a független Palesztina...

Scholz lényegében kijelentette, hogy Németország nem fogja támogatni az ukrán béket

A szociáldemokrata politikus leszögezte, hogy Németország soha nem fog...

Mi Magunk: Izraeli kémek épülhettek be a magyar rendőrségbe?

Nyolc milliárd forinttal támogatta a hazai LMBTQP-propaganda terjesztését a...

Ószövetségi próféciák beteljesedését látják Trumpban a cionisták

Az Ószövetség Messiásra vonatkozó próféciáit Krisztus beteljesítette, ugyanakkor a...

“Halottak, ha szórakoznak a dollárral” – Trump megfenyegette a BRICS országokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtök este az Ovális Irodában...

Kategóriák

Orbán Viktor Tucker Carlsonnak adott interjút: “Szerintük fasiszta vagyok. Abszurd.”

Nagyközönség előtt adott Dubajban interjút Orbán Viktor Tucker Carlsonnak...

Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Ma, szombaton tartja első kongresszusát as Tisza Párt. Az...

Folytatódott a túszcsere, három embert adott át a Hamász

Szombaton ismét megtörtént a túszcsere a Hamász és Izrael...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55