szombat, május 23, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Új szíriai tantervben a “kárhozottak és tévútra tévedtek” a zsidók és a keresztények

Egyből vitát váltottak ki a szíriai átmeneti kormány által Facebookon bejelentett kisebb változtatások az alaptantervben. Bár az ideiglenes oktatási miniszter korábban arról beszélt, hogy csak néhány ponton nyúlnak majd bele a kötelező tananyagba, ott, ahol az az Aszad-rezsimet és az uralkodó Baath pártot dicsőítette, a valóság másképp néz ki. Vannak pozitív és rendkívül aggasztó változtatások is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A frissen bejelentett változtatások ugyanis több Korán-részlet értelmezését is érintik. A CNN által is idézett oktatási minisztériumi módosítások szerint a „jóság útja” helyett egy adott idézetben ezentúl „az iszlám útja” fog állni, a „kárhozottak és tévútra tévedtek” helyett pedig „a zsidók és a keresztények”. Utóbbi a Korán egy versének ultrabigott értelmezését tükrözi.

Szintén a friss módosítások egyik semlegesebb része, hogy újradefiniálják a mártír fogalmát. Ez eddig az életüket a hazájukért feláldozókat jelentette, ezentúl az életüket Istenért áldozókat – ez talán közelebb áll a helyes fordításhoz. Aszad diktátor Baath pártja világi-nacionalista irányultságú volt, ami így próbált egyensúlyozni legalább a felszínen a megosztottság felett. Pozitívum, hogy van olyan rész, amit kihúztak az eddigi tantervből, például az élet keletkezésére és fejlődésére vonatkozó részeket, ugyanis ez tipikusan modernista és szcientista dogmák, amiket kötelezően vallania kell a magát “felvilágosultnak” tartó egyéneknek. Szíriában legalább ez nem lesz már kötelező.

A változtatások kritikusai szerint egy átmeneti kormány eleve nem változtathatna az alaptanterven, az oktatási tárca közleménye szerint pedig csak néhány „pontatlanságot” javítottak ki. Nazir Mahammad al-Kadri oktatási miniszter decemberben arról nyilatkozott, hogy az általános iskolák koedukáltak maradnak, míg a középiskolák nagy része – hasonlóan az eddigi gyakorlathoz lány- vagy fiúiskola marad. Azt pedig senki sem tudja, mit jelent a jelenlegi, HTS vezett kormányzat átmeneti mivolta. Kezdetben 2025. márciusi szabad választásokról beszéltek, de mostanában már az is szóba került, hogy akár négy évig is eltarthat a választás előkészítése.

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Stratégiai egyesség az új Szíria és Ukrajna között – gazdasági együttműködésre léptek

Izrael tovább építi Nagy-Izraelt Szíria részén is

Legfrissebb

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kategóriák

Kalányos Iramban: avagy a Kistarcsa-Nagytarcsa hajsza 140-nel

Gyuricza László, Kerepes polgármestere Facebook-oldalán osztotta meg a videót,...

Majd’ 9 milliárd eurót szán deviáns lobbira az EU

Újabb pénzcsomaggal tolja meg a deviáns lobbik szerepét az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55