Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Határmenti villongások Afganisztán és Pakisztán között

Az afgán védelmi minisztérium közlése szerint az afgán tálib erők több pontot is célba vettek Pakisztánban. Bár a minisztérium közleményében nem nevezte meg Pakisztánt, úgy fogalmazott, hogy a csapások túlléptek a feltételezett határvonalon. Afganisztán ugyanis évtizedek óta elutasítja a Durand-vonal néven ismert határt, amelyet a brit gyarmati hatóságok a 19. században a mai Afganisztán és Pakisztán közötti hegyvidéki és gyakran törvénytelen törzsi övezeten keresztül húztak.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A minisztérium áldozatok számáról és a támadások helyszíneiről nem közölt információkat, viszont a helyi sajtó szerint az összecsapásokban 19 pakisztáni katona és 3 afgán civil vesztette életét. A Tolonews című afgán hírportál pedig afgán védelmi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az összecsapások jelenleg is zajlanak az ország Pakisztánnal szomszédos Hoszt és Paktia tartományaiban, az afgán határőrség pedig több pakisztáni ellenőrzőpontot felgyújtott Paktia Dand-e-Patán körzetében.

Az összecsapások azt követően törtek ki, hogy a pakisztáni erők kedd éjjel légitámadást intéztek Paktiában található célpontok ellen. Az akciónak 51 halálos áldozata volt, köztük nők és gyerekek. Az afgán hatóságok szerdán már figyelmeztettek arra, hogy ezt a támadást megtorolják. Iszlamabad ekkor azt közölte, hogy a határ menti iszlamista fegyveresek búvóhelyeit veszik majd célba. Pakisztán többször azt vetette Afganisztán szemére, hogy menedéket nyújt olyan terroristáknak, akik pakisztáni területen hajtanak végre merényleteket, ám Kabul ezt tagadja. (via MTI, Reuters)

(Szent Korona Rádió)

A tálibok befogadnák az afgán származású bűnözőket, de a németek inkább megtartanák őket

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/11/09/a-talibok-szinte-teljesen-kiirtottak-az-opium-termelest-afganisztanban/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/30/afganisztanban-korbacs-jar-a-buzulasert/

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.