Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
észak-koreai hadifogoly

Észak-Koreai katona került ukrán hadifogságba

Több forrás is megerősítette, hogy észak-koreai katona esett hadifogságba Kurszknál. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A dél-koreai hírszerzés szerint egy sebesült észak-koreai katonát fogtak el az ukránok, aki azóta belehalt a sérüléseibe. Az ukrán Militiranyij hírügynökség is arról számolt be korábban, hogy az észak-koreai csapatok súlyos vereséget szenvedtek a kurszki régióban, az ukrán erők pedig elfogtak egy észak-koreai katonát is.

Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin júniusban kötött szerződése értelmében a két ország katonai szövetséget is kötött, vagyis ha egyiküket megtámadják, a másik katonai segítséget nyújt neki. Október végén meg is jelentek az első észak-koreai katonák Kurszk megyében, november elején pedig már történt is összecsapás az ukránok és az észak-koreaiak között.

Észak harci kiképzésének Dél-Korea annyira nem örült, hogy bekérette az orosz nagykövetet is a szöuli külügyminisztériumban, miután napvilágot látott, hogy az ellenséges Észak-Korea katonái orosz kiképzést kapnak. December közepén először jelentették észak-koreai katonák halálát az ukrajnai háborúból, de hadifogságról eddig nem volt értesülés.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/12/26/segitseg-ukrajnanak-gender-tanacsadokat-kuld-kanada/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/12/25/az-oroszok-kemenyen-tamadjak-a-kritikus-ukran-infrastrukturat/

(Kuruc nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.

Emlékezés a második bécsi döntés évfordulóján

Az Igazságot Magyarországnak Szövetség megemlékezést tart a második bécsi döntés évfordulóján

Az Igazságot Magyarországnak Szövetség 2026. augusztus 30-án, a második bécsi ...

Elszakított területeink

2026. 08. 28.

11 év után ismét Erdélyben a HVIM; három gyermekét ölte meg, mégis százak tüntettek mellette; közpénzből jelenik meg a Tisza Párt kampánylapja

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.