péntek, március 21, 2025
5 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Pedofília, gyermekpornó, gyerekkereskedelem a vád egy zsidó szektával szemben Guatemalában

A Lev Tahor (Tiszta Szív) nem először kerül azért a hírekbe, mert gyermekeket raboltak el. Eddig azt hitték, hogy a közép-amerikai országban biztonságban vihették véghez aljas tetteiket, viszont a hatóságok most lecsaptak rájuk. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A guatemalai hatóságok legalább 160 gyermeket mentettek ki egy zsidó szektából, miután bántalmazás és emberkereskedelem gyanúja merült fel.

A rendőrség pénteken razziát tartott a Lev Tahor nevű szekta helyiségeiben a fővárostól, Guatemalavárostól 78 kilométerre délkeletre fekvő Oratorio városban, miután panaszok érkeztek gyermekek kiterjedt bántalmazásáról, köztük nemi erőszakról, emberkereskedelemről és kényszerházasságról – közölték az ügyészek.

Legalább 160 kiskorút és 40 nőt vettek védőőrizetbe.

A Santa Rosa régióban végrehajtott műveletben mintegy 480 rendőr, katona, ügyész és pszichológus vett részt, akik elektronikus eszközöket is lefoglaltak, és gyermekpornográfiára utaló bizonyítékokat kerestek.

Dimas Jiménez y Jiménez regionális ügyész elmondta, hogy emberkereskedelem, kiskorúakkal való rossz bánásmód és nemi erőszak vádját fontolgatják.

„Azt gyanítjuk, hogy ezeket a bűncselekményeket a közösség egy tagja követte el” – mondta.

Nancy Lorena Paiz García, az Emberkereskedelem Elleni Hivatal ügyésze elmondta, hogy a rendőrség a helyszínen eltemetett, feltehetően kiskorúak holttestére bukkant.

„Nincs információnk arról, hogy a szekta használta volna a helyi temetőket” – mondta – „de ki kell vizsgálnunk a kiskorúak lehetséges haláleseteit”.

Az akciót az indította el, hogy novemberben négy nem guatemalai gyerek megszökött a zsidó szektából, akik a hatóságokat figyelmeztették a visszaélésekre.

„A panaszosok vallomásai, a beszerzett bizonyítékok és az orvosi vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy az emberkereskedelem olyan formái valósultak meg ezekkel a kiskorúakkal szemben, mint a kényszerházasság, a bántalmazás és a kapcsolódó bűncselekmények” – mondta Garcia asszony.

A Lev Tahor, héberül „Tiszta szív”, 1988-ban alakult Izraelben, és a zsidó törvények szigorú értelmezését gyakorolja. Az évek során nemzetközi figyelmet keltett az állítólagos szexuális visszaélések, emberrablások, gyermekházasságok és fizikai erőszak miatt.

A szekta 2014 és 2017 között Mexikóba és Guatemalába helyezte át a bázisát, miután máshol egyre nagyobb jogi nyomást gyakoroltak rá.

2022-ben a mexikói hatóságok gyerekeket mentettek ki egy Lev Tahor-táborból a guatemalai határ közelében, és őrizetbe vették a szekta tagjait, akiket kiskorúak bántalmazásával gyanúsítottak.

Az oratorioi akció tovább gyarapítja a szekta zűrös történetét. Az ügyészek azt állítják, hogy a szektában a kiskorúakat kényszerházasságoknak és szisztematikus visszaéléseknek vetették alá, gyakran a vallási tanítás leple alatt. A gyerekek kormányzati védelem alatt állnak, amíg a nyomozás folytatódik.

A Guatemalai Zsidó Hitközség elhatárolódott a Lev Tahortól, mondván, hogy a szekta idegen a szervezetétől. Támogatásáról biztosította a hatóságokat, és felszólította a kormányokat és a diplomatákat, hogy működjenek együtt a Lev Tahorhoz kötődő kiszolgáltatott személyek védelmében.

„Azon országok kormányainak és diplomáciai testületeinek, amelyekből a Lev Tahor tagjai származnak, össze kell fogniuk, hogy megvédjék azokat, akiknek a jogai sérülhetnek” – áll a szervezet közleményében.

A guatemalai hatóságok közölték, hogy folytatják a vizsgálatot a szekta tevékenységével és az emberi jogok esetleges megsértésével kapcsolatban.

Keresztény jelképeket gyaláznak a zsidók karácsonyi ajándékként a Közel-Keleten

Dugin: Nagy-Izrael és a leigázó Messiás

(Independent nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Putyin ultimátumot adott az Oroszországban élő ukránoknak

Távozniuk kell Oroszországból, vagy rendezniük kell jogállásukat szeptember 10-ig...

Négy év börtönt kért az ügyész egy LMBTQP érzékenyítésre való bekopogtatásért (Videóval frissítve)

Miközben a parlament attól volt hangos, hogy megszavazták a...

Digitális gyermekvédelem egy óvodapedagógus szemével – mit tehetünk szülőként, hogy ne válljanak zombikká gyermekeink?

Miért és mennyire káros gyermekeinkre nézve a digitalizáció? Tudjuk-e...

Trump a fehérek diszkriminációja megállítása jegyében faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Trump woke elleni politikája újabb meglepő rendelettel állt elő....

Kategóriák

Putyin ultimátumot adott az Oroszországban élő ukránoknak

Távozniuk kell Oroszországból, vagy rendezniük kell jogállásukat szeptember 10-ig...

Már azt mondja Orbán, hogy nem tiltották be a Pride-ot

Csak a szokásos történik: hoznak egy gumicsont jellegű szabályzást,...

Kussolj náci kutya, megtalálunk! Üzente Novák Elődnek a kvótacigány momentumos

Mint ismert, a parlament kedden elfogadta a buzifelvonulás betiltását...

Nem engedték be az USA-ba, mert Trump-kritikus csetüzenetek voltak a telefonján

Amerikai határőrök még március elején szúrópróbaszerű ellenőrzést végeztek egy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55