Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság
Capitolium sátánista kiállítás

Egyes amerikai államok a Sátán dicsőítésével élik meg az adventet

Míg Oroszországban háttérbe szorítják a sátánistákat, addig Amerikában egyre nagyobb teret engednek nekik, sőt lassan az lesz a legkedveltebb „vallás” az országban. Egyes államokban központi helyszíneken jelenítettek meg sátánista jelképeket, Washington államban pedig jogi harcot vívtak azért, hogy a Capitolium lépcsőjén megjeleníthessék Jézus születését.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A múlt héten sátánista kiállítás jelent meg a minnesotai Capitolium épületében St. Paul városában, amely felháborodást váltott ki, és sokan a demokrata Tim Walz kormányzót hibáztatták, amiért nem akadályozta meg az ilyen megjelenítéseket.

„Köszönjük a gyülekezetünk kemény munkáját, különösen Calcifernek, hogy segített megszervezni a Minnesota Sátánisták első ünnepi kiállítását a Capitoliumban Saint Paulban!”

– írta a Minnesota Sátánisták nevű csoport egy Facebook-bejegyzésben, amelyben ünnepelték az installációt.

„Éljen a vallási sokszínűség! Éljen Sátán!”

– tették hozzá.

A kiállítás egy főnixmadarat, egy fordított pentagrammot és Aleister Crowley híres brit okkultista munkájában szereplő The Mass of the Phoenix szövegét tartalmazza, amely egy rituális szertartás.

A Minnesota Sátánisták nevű csoport 2019-ben lett tagja a Sátán Templomának (The Satanis Temple), azonban az idei év elején különváltak tőlük, és saját szervezetként folytatták tevékenységüket – olvasható a weboldalukon.

Több republikánus képviselő is Walzot hibáztatta a történtekért.

Pete Stauber állami képviselő szégyennek nevezte, hogy az ünnepi időszakban sátánista kiállítást kell látniuk a Capitoliumban.

Walz kormányzó eddig nem tett nyilvános nyilatkozatot a kiállítással kapcsolatban.

New Hampshire államban is a Sátánt ünnepelték

A sátánistáknak engedélyezték, hogy felállítsanak egy Baphomet-szobrot, hogy gúnyt űzzenek a keresztényekből New Hampshire állam Capitoliumában.

A bálványt azonban egyik napról a másikra lerombolták. Az újságírók „vandálokat” okoltak a „támadásért”.

Jézus születésének ábrázolása a washingtoni Capitolium lépcsőjén mindezekkel szemben „történelmi pillanat”

Először a történelemben betlehemi jelenetet állítottak ki múlt héten az amerikai Capitolium lépcsőin, amelyet a szervezők mérföldkőnek neveztek a vallásszabadság és az első alkotmánykiegészítés szempontjából.

A Capitolium délkeleti lépcsőjén megrendezett kiállítás egy több mint egy évtizedes jogi harc következménye volt. Patrick Mahoney, a washingtoni Christian Defense Coalition igazgatója éveken keresztül próbálkozott a Biblia karácsonyi történetének felolvasásával és betlehemi jelenet felállításával a Capitolium karácsonyfája mellett, de többször is letartóztatással fenyegették emiatt.

Mahoney az X platformon nyilatkozott a „történelmi eseménnyel” kapcsolatban, aminek valójában az alapvető normalitásnak kellene számítania:

„Hét hónappal ezelőtt még letartóztattak volna, ha ezt a Betlehemi jelenetet felállítjuk az amerikai Capitolium lépcsőin. Azonban egy történelmi szövetségi per nyomán – amelyet az American Liberty Központ fantasztikus munkája révén nyertünk meg – most megtehettük!”

– írta.

Ez a „történelmi pillanat” Mahoney 2022-es szövetségi keresetének eredménye, amelyben megtámadta a Capitolium nyilvános demonstrációkra vonatkozó korlátozásait. A szövetségi kormány ellenállása ellenére Mahoney azzal érvelt, hogy az amerikai Capitolium – amely a „demokrácia és a szabadság szimbóluma” – olyan helyszín kell legyen, ahol minden amerikai élhet az első alkotmánykiegészítés által biztosított jogaival, beleértve a vallási hitének kifejezését is.

2024 májusában a washingtoni szövetségi bíróság Mahoney javára döntött, kimondva, hogy a Capitolium lépcsői nyilvános fórumként szolgálnak, ahol többé nem lehet megtiltani a békés demonstrációkat, amelynek eredményeképp állíthatták ki a betlehemi jelenetet is.

Mahoney szerint az esemény nem csupán a vallásszabadság és az első alkotmánykiegészítés szempontjából jelentős, hanem

„végérvényesen biztosította a karácsony ünnepének méltó helyét a köztereken”.

Úgy tűnik, az USA, mint a vallásellenesség és a deviációk fellegvára, jobban hajlik a sátánizmus irányába, és a katolikus hagyományokat nemhogy figyelmen kívül hagyják, de tudatosan igyekeznek a helyükre más, a Hagyományt és a normalitást nélkülöző ideológiákat és szimbólumokat tenni. Sokáig tették ezt azzal, hogy a karácsonyi ünnepből „csupán” kivonták Jézust, és helyére egy „üres” szeretet-ünnepet tettek, de immáron központilag engedélyezik, hogy a sátánisták kiállításokkal mocskolják be az év egyik legszentebb időszakát.

Deus in Machina: AI „Jézus” gyóntatja képernyőről a lelkes híveket

Egy pápa a Sátán szolgálatában – mit üzen nekünk a ‘Konklávé’ mozifilm?

(Hit Rádió nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.