szerda, december 4, 2024
5.1 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Katonai puccs volt Dél-Koreában az elnök által vezetve, de már elmúlt

Jun Szogjul elnök szerint államellenes erők meg akarják fosztani a dél-koreaiakat a szabadságuktól és boldogságuktól, ezért rendkívüli katonai jogrendet vezet be. Szogjul lépését nemcsak a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Összefogás Pártja, hanem még saját pártja, a konzervatív Polgári Erők is elítélte. Több képviselő is a koreai parlamenthez sietett, hogy ott megállítsák az elnököt. Azonban az új jogrend miatt a katonák útjukat állták. Gyakorlatilag egy katonai puccs zajlott.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Mutatjuk összefoglalva a történteket:

  • Helyi idő szerint este 10 óra 25 perc körül Jun Szogjul dél-koreai elnök bejelentette, hogy este 11 órától rendkívüli katonai jogrendet vezet be.
  • Nem sokkal a tévében sugárzott rendkívüli bejelentése után még saját pártja is elítélte Jun döntését. Az ellenzéki házelnök bejelentette, egy rendkívüli ülésen eltörlik a katonai jogrend bevezetését.
  • Este 11 órakor a hadsereg parancsnoka, Park Anszu bejelentette, a katonai jogrend az egész országra érvényes, és betiltják a politikai pártok, valamint a parlament tevékenységét.
  • Este 11 óra 46 perckor néhány katonai helikopter ejtőernyősöket szállított a parlamenthez, akik megpróbáltak bejutni a parlament épületébe. A parlamenti őrség, a képviselők és a tüntetők ezt megpróbálták ellehetetleníteni.
  • Később az ablakokat betörve a katonák bejutottak a parlamentbe, ahol időközben bejutott ellenzéki Demokratikus Összefogás Pártja képviselői határozatot fogalmaztak meg a rendkívüli katonai jogrend megszüntetéséről.
  • Hajnali 1 óra után 190 ellenzéki képviselővel rendkívüli ülést tartottak, ahol egyhangúan döntöttek a rendkívüli katonai jogrend megszüntetéséről. A döntést egyébként a kormányzó Polgári Erők is támogatta.
  • Ezután a parlamentnél lévő katonák elhagyták az épületet és elindultak vissza a helyükre, miközben egyre több tüntető jelent meg a törvényhozás épületénél. Az utolsó katona 1 óra 23 perckor hagyta el a helyszínt.
  • Jung Szogjul elnök valószínűleg a feje felett lógó alkotmányos elmozdítás ellehetetlenítése miatt dönthetett a katonai puccs megkísérlése mellett.

Előzmények

Rendkívüli katonai jogrendet vezetnek be Dél-Koreában, miután a jobboldali-konzervatív elnök, Jun Szogjol helyi idő szerint este tíz óra után bejelentette ezt – tudósít róla többek között Korea Herald, amit az Index szemlézett.

Jun a televízióban sugárzott beszédében azzal magyarázza a katonai jogrend bevezetését, hogy megelőzzék, hogy „az államellenes erők” megfosszák a dél-koreai állampolgárokat a szabadságuktól és a boldogságuktól.

Katonai jogrendet hirdetek, hogy megvédjem a szabad Koreai Köztársaságot. Megvdéjem az észak-koreai kommunista erők fenyegetésétől, hogy felszámoljam az aljas észak-koreai államellenes erőket, amelyek megfosztják népünket szabadságától és boldogságától, és megvédjem a szabad alkotmányos rendet

– ígérte az elnök, amivel a lap tudósítása szerint egyértelműen a liberális ellenzéki párt, a Demokratikus Összefogás Pártja által irányított parlamentre utalt. Ugyanis az idén áprilisi parlamenti választások után a konzervatív Polgári Erők Pártja elvesztette parlamenti többségét. Így kisebbségi kormánnyal vezetnék az országot.

A bejelentésében egyébként az elnök keveset beszélt Észak-Koreáról. Helyette inkább az ellenzéki demokratákról és belföldi problémákról ejtett szót.

Az elnök nem részletezte, hogy a rendkívüli katonai jogrend milyen lépésekkel járhat

Jun arról beszélt, nincs más választása, mint egy ilyen intézkedéshez folyamodni „a szabad és alkotmányos rend védelme” érdekében. Azt állította, hogy az ellenzéki pártok túszul ejtették a parlamentet, és akadályozzák az ország működését.

Az elnök nem részletezte, hogy a rendkívüli katonai jogrend milyen lépésekkel járhat. Egy helyi lap szerint ezzel a kihirdetés után olyan intézkedések is lehetővé válnak, mint a szólásszabadság, a gyülekezés szabadságának korlátozása. Vagy a kormány és a bíróságok jogkörének speciális megváltoztatása.

A kihirdetésekor az elnöknek haladéktalanul értesítenie kell a parlamentet. A parlament pedig egyszerű többséggel a rendkívüli katonai jogrend eltörlésére szólíthatja fel az elnököt.

Azonban időközben a katonaság helyi idő szerint este tizenegykor bejelentette, hogy a jogrend az egész országra érvényes, és betiltanak minden politikai tevékenységet. Többek között a parlament és a politikai pártok működését.

A Korea Times tudósítása szerint a bevezetett jogrend értelmében a hadsereg parancsnoka bejelentette, hogy a parlament mellett minden régió és párt politikai gyűléseit, ahogyan a tiltakozásokat is, betiltották. A katonai jogrend értelmében egyébként a médiumokat a katonaság ellenőrzése alá helyezhetik. Illetve a rendőrség és a hadsereg bírósági végzés nélkül is letartóztathat embereket.

Park főparancsnok ezenkívül arról is beszélt, hogy tilos a szabad demokrácia megtagadása vagy a felforgatásra irányuló kísérlet: az álhírek, a közvélemény manipulálása és a hamis uszítás. Akik megszegik ezeket a szabályokat, azok jelenleg bírósági végzés nélkül letartóztathatóak vagy átvizsgálhatóak.

Még saját pártja is elítélte

Az elnök bejelentését egyébként még saját pártja, a Polgári Erők is elítélte. A pártelnök Han Donghon arról beszélt, hogy a rendkívüli katonai jogrend bevezetése helytelen. Emellett azt ígérte, hogy annak bevezetését az emberekkel közösen megállítják a parlamentben.

Az elnök bejelentkezése után egy, a koreai közösségi médiába feltöltött élő videóban Lee Jaejung arról beszélt:

Tankok, páncélozott szállítókocsik és fegyveres, késes katonák fogják uralni az országot. A Koreai Köztársaság gazdasága helyrehozhatatlanul összeomlik. Polgártársaim, kérem, jöjjenek el a parlamenthez!

A parlamentbe azért akarnak összegyűlni a képviselők, hogy felülírhassák az elnök döntését. Ugyanakkor, mivel már kihirdették a katonai jogrendet, valamint betiltották a pártok mindennemű tevékenységét, ezért hivatalosan jelenleg a parlament munkáját felfüggesztették, így nincs jogkörük erről dönteni.

A The Korea Herald közben egy olyan feltételt közölt Instagramon, amelynek tanúsága szerint a parlament épületébe megpróbáltak koreai ejtőernyősök bejutni, azonban a parlamenti őrség útjukat állta.

Végül a parlament épületénél nagy dulakodás zajlott: miközben a katonák próbáltak oda bejutni, az őrség, a tüntetők és a politikusok megpróbálták elállni az útjukat. De a képviselők is be szeretnének jutni, hogy dönthessenek a rendkívüli katonai jogrend eltörléséről.

Félti a pozícióját az elnök?

A Dél-Koreát 2022 májusa óta irányító Jun Szogjul elnök döntésének a hátterében egyébként az állhat sajtóhírek szerint, hogy az április választások óta nemcsak a Demokratikus Összefogás Pártja, hanem immáron a Polgári Erők Pártja is támogatná, hogy alkotmányjogi felelősségre vonással elmozdítsák elnöki pozíciójából.

17:11 perckor a 300 fős parlament 190 tagja bejutott az épületbe, ahol egy rendkívüli ülésen szavaztak a rendkívüli katonai jogrend eltörléséről.

A 190 jelen lévő képviselő egyhangúlag támogatta a rendkívüli katonai jogrend eltörlését, és a döntés maradéktalan végrehajtására szólították fel az elnököt.

A dél-koreai alkotmány értelmében így az elnöknek vissza kell vonnia a rendkívüli katonai jogrendet, azonban az elnök erre még nem reagált.

Ezenkívül több képviselő már arról beszél, hogy akár ma este, a puccskísérlet után szavazzanak az elnök alkotmányos elmozdításáról is. Az elnök még nem reagált a parlament döntésére. A Demokratikus Összefogás Pártja szerint amennyiben ennek nem tesz eleget hamar, akkor az egyértelműen hazaárulás.

Időközben még tovább nőtt a tüntetők száma a parlament épületénél, akik immáron nem a katonai jogrend eltörlését, hanem Jun elnök letartóztatását követelik.

Számuk pedig annak ellenére növekedik, hogy az ellenzéki Demokratikus Összefogás, valamint a kormányzó Polgári Erők szerint is immáron érvénytelen a rendkívüli katonai jogrend. A Demokratikus Összefogás vezetője szerint egyébként az elnök döntése alkotmányellenes volt, mivel előtte nem ülésezett a kabinet, ahol erről szavaztak volna.

Újabb észak-koreai diplomata szökött át Dél-Koreába

Ázsiában terjeszkedik a NATO – Egyre jobban beintegrálja csatlósait az USA

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Magnificat – új, hiánypótló katolikus imakönyv jelent meg

Nagyszüleink idejében a rózsafüzér mellett az imakönyv volt a...

Angol futball: Vallás helyett LMBTQP a hirdethető ideológia, máskülönben megbüntetnek

A Premiere Leaguae hivatalos csatornáin jelent meg felhívás, melyben...

A világ megérett a pusztulásra: Az év modellje 2024-ben egy transznemű

Idén már több országban is transzférgek nyerték a szépségversenyeket,...

Teljes káosz: az egyik transznak jár a Nők 40 a másiknak nem – Ezért kellenek határozottabb törvények

Korábban botrány robbant ki abból, hogy egy férfinak született,...

Medvéken és farkasokon kívül pigmenttúltengéses tolvajokat is lekapott a vadkamera

Az elmúlt hetek medveészleléseiről adott ki alapos, képekkel és...

Kategóriák

Magnificat – új, hiánypótló katolikus imakönyv jelent meg

Nagyszüleink idejében a rózsafüzér mellett az imakönyv volt a...

Angol futball: Vallás helyett LMBTQP a hirdethető ideológia, máskülönben megbüntetnek

A Premiere Leaguae hivatalos csatornáin jelent meg felhívás, melyben...

A világ megérett a pusztulásra: Az év modellje 2024-ben egy transznemű

Idén már több országban is transzférgek nyerték a szépségversenyeket,...

Medvéken és farkasokon kívül pigmenttúltengéses tolvajokat is lekapott a vadkamera

Az elmúlt hetek medveészleléseiről adott ki alapos, képekkel és...

Fogy a gáz a gáztárolókból

Ami azonban igazán aggasztónak tűnik, az az, ami az...

Eldőlt kihez kerül Fekete-Győr András mandátuma: Cseh Katalin a Parlamentben rontja tovább a levegőt

Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden kiadta Fekete-Győr András mandátumát,...

Itt a karácsonyi vásárok ideje, vigyázzunk a zsebtolvajokkal

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a keddi sajtótájékoztatóján figyelmeztetett mindenkit a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55