szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Magyar iskolákat zárnának be a szlovákok

Nem is múlt el a botránya annak, hogy még sovinisztábbá tennék a szlovákok a nyelvtörvényüket, valamint, hogy Szijjártó garanciát kapott arra, hogy nem jön semmilyen szigorítás, de már újabb, a magyarokat hátrányosan érintő intézkedésről van szó, miszerint felvidéki magyar iskolákat is bezárnának.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A szlovák középiskolai oktatási „racionalizációs” projektnek eshetnek áldozatul magyar és kétnyelvű oktatási intézmények, hiszen többer bezárnának, illetve összevonnának– írja az általa megszerzett dokumentumokra hivatkozva a Napunk.

A felvidéki magyar portál információi szerint 16, részben vagy teljesen magyar oktatási nyelvű intézményt érint a szűkítés. A dokumentumokat több szakemberrel véleményeztette a kormányzat, ám a helyi döntéshozókkal nem egyeztetettek.

A kiszivárgott javaslatcsomag a megyék által benyújtott optimalizációs terveket is tartalmazza, amiben az egyes javaslatokban megindokolják az iskolák megszüntetését, illetve összevonását. A Napunk szerint van olyan déli járás, ahol a megyéhez tartozó kilenc középiskola közül hatot összevonna a fenntartó.

A tervezett reform érintheti

  • a királyhelmeci,
  • a perbenyiki,
  • a nagykaposi,
  • a szepsi,
  • a rozsnyói,
  • a rimaszombati,
  • a füleki,
  • a losonci,
  • az ipolysági,
  • az érsekújvári,
  • a párkányi,
  • az ógyallai,
  • a dunaszerdahelyi és
  • a szenci

magyar és két tannyelvű gimnáziumokat és szakközépiskolákat.

Annak ellenére, hogy az egyeztetés nem kezdődött el a helyi szervezetekkel és képviselőkkel, a Napunk szerint már a következő, 2025/2026-os tanév összevont, új szerkezeti egységben működve várhatja a magyar iskolákat is.

Az oktatási „reform” nem precedens nélküli, ám a közelmúltban ez már a sokadik esemény, amikor az Orbánnal és Szijjártóval elméletben szövetséges Fico-kormány a szlovákiai magyarság érdekeivel szemben jár el. Vajon fontos annyira a külhoni magyarság ügye a Fidesznek, hogy beleálljon az éppenleges egyik legnagyobb barátba?

Ukrajna felosztása: mutatjuk az oroszok tervét, Magyarország visszakapná Kárpátalját

Lakosságcsere zajlik Ungváron

Kassai cigánybűnözés: A kassai rendőrök úgy megvertek egy tolvajt, hogy meghalt

(HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55