Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vádat emeltek a kazincbarcikai pedofil ellen, aki 14 éves lánynak adta ki magát

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy pedofil férfi ellen, aki az interneten álprofillal, magát 14 éves lánynak kiadva szerzett kiskorú lányoktól pornográf tartalmakat – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel. Újabb esetben sikerült elkapni egy aberrált bűnözőt, reméljük a már meglévő példák szerint a büntetés mértéke is elég súlyos lesz az ilyenek számára,

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Jogg Zsolt Ferenc tájékoztatása szerint két évvel ezelőtt júliusban és az azt megelőző időszakban a férfi életvitelszerűen lakott egy kazincbarcikai menedékhelyen, amelynek internetét is használta. Egy közösségi oldalon tizennégy éves lánynak adta ki magát, így került kapcsolatba két tizenhárom éves lánnyal.

A pedofil először ruhában készült, teljes alakos képeket kért a lányoktól, majd arra is rávette őket, hogy meztelen fényképeket és videókat küldjenek magukról.

Amikor a kiskorú sértettek közölték, hogy felhagynak a hasonló anyagok készítésével, a vádlott azzal fenyegette őket, hogy nyilvánosságra hozza a korábban kapott felvételeket

– olvasható a közleményben.

A közlemény szerint a lányok még heteken keresztül készítettek magukról meztelen fotókat és videókat, de később a a pedofil állat azt kérte, olyan tartalmakat is küldjenek, amelyeken szexuális kapcsolatot létesítenek egymással. A sértettek ezt elutasították és értesítették nevelőszülőjüket a történtekről.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható – közölte a helyettes sajtószóvivő.

16 év fegyházra ítélték a pedofil karateedzőt

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.