Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az USA hét államában legalizálták a abortusz elvégzését

Tíz amerikai államban nemcsak az elnök személyéről, hanem  az abortusztilalomról is szavaztak az állampolgárok. Míg három államban elutasították az enyhítést, addig hét államban mostantól legális a magzatelhajtás. Azonban vannak pozitív példák is az USA-ban, mint Iowa, ahol az ország egyik legszigorúbb abortusztörvénye van életben.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A választások eredményei hét amerikai államban rögzítik az abortuszhoz való jogot, Missouri pedig az első olyan állam, amelyben a vonatkozó törvénymódosítás csak a terhesség késői szakaszában – legalább a 21. hét után – tiltaná annak megszakítását. „Ma a missouriak történelmet írtak, és egyértelmű üzenetet küldtek: a terhességgel kapcsolatos döntések, beleértve az abortuszt, a fogamzásgátlást és a vetélés kezelését, személyes és magánügyek, amelyeket a páciensekre és családjaikra kell hagyni, nem pedig a politikusokra” – fogalmazott nyilatkozatában Rachel Sweet, a Missouriak az Alkotmányos Szabadságért jogvédő szervezet kampánymenedzsere.

Az abortusztilalom feloldásáról összesen tíz államban kezdeményeztek népszavazást. Míg Florida, Nebraska és Dél-Dakota állam szavazói elutasították, Missouri mellett Arizonában, Coloradóban, Marylandben és Montanában elfogadták a törvénymódosításokat. A nevadai választók többsége szintén az abortusz mellett adta le a voksát, ám az erről szóló törvénymódosítás csak akkor lép érvénybe, ha 2026-ban egy újabb szavazáson azt megerősítik. New York államban ugyanakkor egy másik, a „terhesség kimenetele” alapján történő megkülönböztetést tiltó módosítási javaslat győzött.

A választók többsége (57 százaléka) Floridában is az abortusztilalom enyhítésére szavazott, de míg a legtöbb államban az egyszerű többség is elég egy kezdeményezés sikeréhez, Floridában a voksok 60 százalékára lett volna szükség az igenek győzelméhez.

A változtatások csak azután léphetnek érvénybe, hogy a bíróságok elrendelik a terhességmegszakítást tiltó, illetve korlátozó helyi törvények hatályon kívül helyezését.

Trump szövetségi szinten korlátozná az abortuszt

Donald Trump megválasztott amerikai elnök áprilisban, még államfőjelöltként jelentette be, hogy megválasztása esetén a szövetségi államok hatáskörébe utalná az abortusz szabályozását. A tiltásra vonatkozóan általános kivételként javasolta az erőszak vagy vérfertőzés révén létrejött várandósságot, valamint az édesanya életét veszélyeztető terhességet. A Demokrata Párt abortuszpolitikáját radikálisnak nevezte, mert az akár a terhesség utolsó szakaszáig engedélyezné annak megszakítását, gyakorlatilag csecsemőgyilkosságként.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/07/29/hetfon-lep-eletbe-a-vilag-egyik-legszigorubb-abortusztorvenye-az-usa-ban/

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.