Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az ukrán védelmi miniszter szerint megvolt az első ütközet az oroszok oldalán harcoló észak-koreai katonákkal

Bár a pontos helyszínt és időpontot nem említette a miniszter, de állítja, hogy az észak-koreai katonákkal szövetséges oroszok már hadba állították a külföldi haderejüket. A Pentagon ismét megerősítette az információt, hogy már Oroszországban tartózkodnak a szövetségesek és pontos számot is jelentett.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az ukrán védelmi miniszter közlése szerint már történt egy kisebb ütközet az ukrán hadsereg és az Oroszország oldalán harcoló észak-koreai katonák között az ukrajnai háborúban. Rusztem Umerov a KBS dél-koreai közszolgálati médiumnak nyilatkozott, amiről az kedden számolt be.

A miniszter azt nem árulta el, hogy mikor és hol történt az ütközet, amely leírása szerint „nem szisztematikusan, a teljes észak-koreai kontingens szintjén megszervezett” volt. Viszont hivatalosan ez tekinthető az Ukrajna elleni orosz hadjáratban való észak-koreai részvétel kezdetének.

Az ukrán vezetés arra számít, hogy az 1500 kilométer hosszú frontvonal északkeleti, keleti és délkeleti pontjain öt észak-koreai egység egyenként körülbelül háromezer katonával fog részt venni a harcokban – mondta Umerov.

Hétfő esti videoüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta a hírszerzésére hivatkozva, hogy az ukrán erők által megszállt kurszki terület határán van már mintegy 11 ezer észak-koreai katona.

Az amerikai védelmi minisztérium értesülése szerint akár már 12 ezer észak-korteai katona is lehet Oroszországban, és közülük 10 ezer van a kurszki régióban.

A Pentagon szerint tele van Oroszország észak-koreai katonákkal, legalább tízezerrel

A Pentagon sajtószóvivője szerint 10 ezer észak-koreai katona tartózkodik Kurszkban. Ha harcba bocsátkoznak, legitim célpontjai az ukrán katonáknak, írja az amerikai Védelmi Minisztérium.

Pat Ryder, a légierő vezérőrnagya azt mondta, hogy becslések szerint 11-12 ezer észak-koreai katona tartózkodik Oroszországban. A Reuters szerint Dél-Korea is ugyanennyire saccolja a számukat. Úgy tudják, hogy 500 tiszt és három tábornok már Oroszországban tartózkodik, és a kiképzés öt katonai bázison zajlik.

„Láttuk az észak-koreai harci műveletekről szóló sajtóhíreket, és megvizsgáltuk őket”

– mondta Ryder újságíróknak egy sajtótájékoztatón.

„Jelenleg nem tudjuk megerősíteni a jelentéseket. De ha ezek a csapatok harci műveletekbe kezdenének Ukrajna ellen, legitim katonai célpontokká válnának.”

Az észak-koreai csapatok a múlt hónapban vonultak be Oroszországba, ahogy mi is beszámoltunk erről.

„Minden jel arra mutat, hogy biztosítanak majd valamilyen harci vagy harci támogatási segítséget”

– mondta a tábornok. Az oroszok orosz egyenruhákkal és felszerelésekkel látták el az észak-koreai csapatokat.

„Meglátjuk, hogy ezek az erők pontosan hogyan épülnek be az orosz hadműveletekbe, és mennyire elkötelezettek a csatatéren”

– tette hozzá.

Ryder szerint az észak-koreai erők az Oroszország által elszenvedett hatalmas veszteségek pótlására is használhatók lehetnek.

Korábban Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter arról beszélt, hogy orosz egyenruhában, felszereléssel vonulnak az észak-koreai katonák az Ukrajnához közeli Kurszki területre. Oroszország ENSZ-nagykövete és Észak-Korea is tagadta, hogy észak-koreai csapatok lennének jelen a frontvonalakon.

A Pentagon megerősítette, hogy Észak-Korea katonákat küldött Oroszországba

Észak-Korea tagadja, hogy katonákat küldött volna Ukrajnába

Kiszivárgott felvételek: Észak-koreai katonák érkeztek egy orosz kiképzőbázisra (+videó)

(24.hu és Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.