Lakatos Márk pedofil botránya tovább dagad: újabb áldozatok jelentkeztek

16 éve már feljelentették a „celebet”: Lakatos Márk pedofil megúszta. Azóta sorra derülnek ki az ocsmány dolgok. Reméljük ezúttal teszi a dolgát a hatóság, ha már a balliberális média mentegeti őt és olyanokat hangoztatnak, hogy várjuk meg a vizsgálat eredményét, az eljárást, bízzuk az ítélkezést a hatóságokra stb…. Érdekes, amikor balliberálisok buknak le, akkor nem […]
368 induló: A XII. Attila Védvonal Emléktúra egy komplett rendezvénysorozattá nőtte ki magát – képes beszámoló

2024. szeptember 21-én tizenkettedik alkalommal szervezte meg az Attila Védvonal Túrát a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, ami idén az első Harci Versennyel egészült ki, a célban kiállítás és koncert várta a beérkezőket. Az ellenőrzőpontokat ezúttal is számos nemzeti szervezet alkotta, ahol lelkesen várták a túrázókat jobbnál jobb ellátmánnyal, valamint interaktív feladatokkal emelték a túra színvonalát. […]
Máris eredményeket ért el a Mi Hazánk Pest vármegyében

Ülésezett a Pest vármegyei közgyűlés, a napirendi pontok között pedig több olyan is szerepelt, melyeket a Mi Hazánk a vármegyében élők érdekében szeretett volna megvitatni. A nemzeti párt több fontos javaslata is elfogadásra került végül – írja a Magyar Jelen.
Pellengérre állítják az Átlátszót?

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálata szerint az Átlátszó külföldi érdekeket szolgál, és tevékenysége politikai, gazdasági és társadalmi károkat okoz Magyarország számára. A hivatal figyelmeztet arra, hogy a balliberális portál nemcsak a közérdekű adatokkal visszaél, hanem a Soros Györgyhöz köthető forrásokból működik. Hát jónapot kívánunk. Mi ezt ingyen is megmondtuk volna…
160 milliós amerikai támogatás a magyar baloldali médiának

Az amerikai nagykövetség ismét 160 millió forintot oszt szét a magyar – főként balliberális – médiumok között a „sajtószabadság erősítésére”. A döntés mögött Pressman helytartó áll, akinek a támogatása tavaly is számos baloldali médiumhoz jutott el. Újra a kérdés, hogy feladata-e egy külföldi ország nagykövetének, hogy beavatkozzon egy másik ország belügyeibe, és saját érdekei mentén […]
Kommunistákat megszégyenítő egyházellenességbe kezdett a Kutyapárt Újbudán

A XII. kerületi Kutyapárt vezette önkormányzat azonnal megvonta az egyházi közösségek és cserkészcsapatok támogatását, kimutatva a foga fehérjét. Utoljára ilyen vallásellenes támadást csak a kommunisták csináltak. Az intézkedés több tízezer helyi hívőt hagy cserben, miközben az önkormányzat cinikusan próbálja eltussolni valódi szándékait.
Csádban a Boko Haram végzett 40 katonával

Újabb rajtaütést hajtott végre a csádi hadseregen a Boko Haram dzsihadista szervezet a Csád-tó térségében, a támadásban mintegy negyven katonát megöltek, közölte hétfőn a közép-afrikai ország elnöki hivatala. „Mahamat Idriss Deby Itno elnök hétfő reggel a helyszínre sietett, és utasítást adott a támadók üldözőbe vételét és elfogását célzó hadműveletre” – írták.
A népirtás folytatódik: Izrael betiltotta a palesztinokat ellátó ENSZ-segélyszervezetét

Az izraeli törvényhozás, a Kneszet betiltotta az UNRWA-segélyszervezetet, ami az ENSZ által fenntartott és működtetett, a palesztinokat ellátó szervezet volt: gyakorlatilag csak ők látták el élelemmel a földönfutóvá vált népet, illetve nyújtottak orvosi, egészségügyi ellátást és biztosítottak oktatást. Ez a népirtás következő lépcsője.
Izrael nagymértékű csapást mért Iránra a hétvégén – kamu vagy igaz?

„Lefagytak a radarképernyők” – Irán teljesen vakon volt az izraeli támadás alatt, állítja az izraeli média. Nem sokkal azelőtt, hogy Izrael szombaton megindította Irán elleni megtorló támadását, az iráni légvédelem radarképernyői lefagytak – jelentette hétfőn iráni forrásokra hivatkozva a KAN izraeli műsorszolgáltató. Na de pontosan mi is történt? Összefoglaltuk.
A két sátáni összefog: családi házaikban támadta Izrael az MI segítségével a palesztinokat (III. rész)

Miután Lavender megjelölte a merénylet célpontját, a hadsereg személyzete ellenőrizte, hogy az illető férfi-e, ezután a nyomkövető szoftver bemérte a célpontot az otthonában, a következő lépés a bombázáshoz szükséges hadianyag kiválasztása volt. Folytatjuk cikksorozatunkat, melyeb az Izrael által alkalmazott népirtást segítő mesterséges intelligenciát mutatjuk be. Az első rész ide, a második pedig ide kattintva érhető […]