Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Belépőt szedne a francia kormány a Notre-Dame-ba belépő hívőktől

Hamarosan újranyitják a 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-ot, a francia kormány ennek örömére pedig felvetette, hogy jó lenne belépőt szedni a látogatóktól, a katolikus egyház viszont nem támogatja az elképzelést. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A kormány javaslata szerint a jegyekből származó bevétel egy, a vallási örökség megóvását célzó programba folyna be, és lehetővé tenné más vallási épületek helyreállításának finanszírozását. Ez azonban az egyház és az állam szétválasztására vonatkozó jogszabályokkal ütközik, és mindeddig az egyház elutasította.

„Európában mindenhol díjköteles a belépés a legjelentősebb vallási épületekbe”

– hangsúlyozta a francia kulturális miniszter, aki szerint „az EU-n kívülről érkező látogatóknak többet kellene fizetniük a múzeumokba szóló belépőjegyükért is, hogy finanszírozni lehessen a nemzeti kulturális örökség védelmét”.

„Látogatónként mindössze öt euróval évente 75 millió eurót tudnánk összegyűjteni. A párizsi Notre-Dame megmentené Párizs és Franciaország összes templomát. Csodálatos jelkép lenne” – mondta Rachida Dati kulturális miniszter a Le Figarónak.

A vallási ügyekért is felelős Bruno Retailleau belügyminiszter is támogatja ezt, és példának hozta fel a Sagrada Famíliát Barcelonában, ahol szintén kell belépőt fizetni.

Az egyházkerület azonban emlékeztetett a templomok és katedrálisok ingyenességének elvére, amihez a franciaországi katolikus egyház továbbra is ragaszkodik.

Az ingyenes belépést az egyház „küldetése” indokolja, miszerint „minden férfit és nőt feltétel nélkül és ezért szükségszerűen ingyenesen fogad”.

Franciaországban az egyház és az állam szétválasztását szabályozó 1905-ös törvény tiltja az egyházi épületekbe való belépésre vonatkozó „adót” vagy „díjat”, ellentétben Olaszországgal.

A francia állam 1905-ben a vallási célokra szolgáló épületeket állami tulajdonná nyilvánította, s vállalta fenntartásukat. Az eredetileg egyházellenes intézkedések, mint például a templom- és plébániaépületek államosítása mára a támogatás közvetett formájává alakultak át, ugyanis az épületek fenntartási költségeit alapvetően közpénzekből biztosítják.

A párizsi Notre-Dame-nak 2017-ben 12 millió látogatója volt, a december 7-re tervezett újranyitás után pedig évi 14-15 millió látogatóra számít az egyházmegye. Az újjáépítési munkálatokat teljes egészében adományokból finanszírozták.

Híres reneszánsz költő sírjára bukkanhattak a Notre-Dame romjai között

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.