csütörtök, október 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Családi vállalkozás – Saját élettársaikat is futtatták a szabolcsi stricik

Mások mellett saját élettársaikat is futtaták annak a bűnbandának a tagjai, akiket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a múlt héten fogott el. Az emberkereskedelemben a család férfi tagjain túl a nők is részt vettek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az illegális családi vállalkozásra még tavaly ősszel derült fény egy feljelentés alapján. Az ügyben első körben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdett el nyomozni, de később az akta átkerült a KR NNI Emberkereskedelem Elleni Osztályára (EKEO).

A beszerzett bizonyítékok alapján kiderült, hogy egy szabolcsi família Svájcban illetve Németországban nőket futatott. Mindezt úgy, hogy a fiatal sértetteket szoros felügyelet alatt tartották, és akaratuk ellenére kényszerítették őket a prostitúciós tevékenységre, amit panziókban kellett végezniük.

Az egymással rokonságban álló elkövetők a szerepeket felosztották. A csapatot a testvérek (két nővér és két fivér) egyikének élettársa irányította. A lányokat az ő egyik ismerőse vitte ki külföldre, majd a vezető élettársa volt az, aki intim felvételeket készített róluk, és szexhirdetéseket adott fel a nevükben, valamint ő egyeztette az ügyfelekkel is a találkozókat. A nőknek a bevételt neki kellett átadniuk, aminek csak a felét tarthatták meg, de volt arra is példa, hogy az egészet elvették tőlük, és csak a napi megélhetésre tarthattak meg maguknak minimális összeget.

A szexuális munkavégzésre a két fivér a saját élettársát is rákényszerítette, azzal zsarolva őket, hogy csak akkor lesz lehetőségük jobb életkörülmények között élni, és gyerekeiket fenntartani, hogyha ők is prostituáltként dolgoznak.

A vérségi alapon szerveződő bűnözői csoportban a férfiak voltak azok, akik a fiatal sértetteket rávették a szexuális munkára. A nyomozók eddig összesen 12 nőt azonosítottak. Ők általában érzelmi alapon, az elkövetőktől ezért viszonzást várva döntöttek a prostitúció mellett, illetve a jobb élet reményében, tekintve, hogy valamennyien kiszolgáltatott helyzetben lévő, többségükben korábban gyermekotthonban nevelkedett fiatalok voltak.

A több hónapos, vagy akár éves külföldi tartózkodásuk alatt azonban már kényszerből és félelemből végezték munkájukat. Volt olyan eset is, hogy a csapatot irányító 37 éves férfi három nőt azért vert meg, mert – hogy könnyebben el tudják viselni kizsákmányolt helyzetüket – kábítószert vettek magukhoz.

Az elkövetők a sértetteket folyamatosan kontroll alatt tartották, és az elvégzendő szexuális szolgáltatás természetét és időtartamát, valamint bevételüket is meghatározták. A napi elvárt összeg 600 és 1000 euró között volt. A lányoknak napi szinten 15 órát kellett dolgozniuk, és átlagban 6 ügyfelet kellett fogadniuk. Ha az üzlet jobban ment, az is előfordult, hogy napi 10-12 kuncsaft járt náluk. Az elkövetők a lányoktól átvett összegekből saját és családjuk megélhetését finanszírozták, illetve a megkeresett pénzt azonnal felélték, tekintve, hogy legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett. A gyanú szerint a család a legalább három év alatt több tízmillió forintra tett szert az illegális üzletből.

Az ügyben beszerzett és a német társhatósággal folytatott nemzetközi bűnügyi együttműködés során átadott adatok alapján az EKEO október 16-ára koordinált akciót szervezett több társhatóság bevonásával. Ebben összesen 50 rendőr vett részt. A bandát irányító 37 éves C. Lászlót és 31 éves élettársát, H. Szabinát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Jonatán Közterületi Támogató Alosztály (KTA) bevetési csoportja, míg a nő féltestvérét, a 34 éves Z. Beatrixot, illetve a 33 éves K. Tibort a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Cívis KTA bevetési egysége fogta el. A 29 éves H. Dávid Richárdot az EKEO nyomozói a Készenléti Rendőrség rendészeti állományával közösen fogták el Budapesten.

Az elkövetők lakcímein a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága közreműködésével a KR NNI készpénzt, külföldi prostitúciós munkavállalással összefüggő engedélyeket, feljegyzéseket, mobiltelefonokat foglalt le, illetve intézkedett a gyanúsítottokhoz köthető három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei ingatlan zár alá vételéről. A nyomozók mind az öt gyanúsítottat kihallgatták emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a Nyíregyházi Járásbíróság időközben elrendelt.

A család hatodik tagja jelenleg jogerős elzárását tölti büntetés-végrehajtási intézetben, kihallgatására a későbbiekben kerül sor.

Egy fiatalkorú lányt futtattak a cigány stricik

(Police.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Izraelbe szökött a börtön elől Fürst György MSZP-s politikus, a parkolási maffia egyik elítélt vezetője

Zsidó származását kihasználva izraeli állampolgárságot szerzett, és a börtönbüntetés...

Bíróság előtt a pedofil migráns, aki egy ír gyermekgondozásban lévő, 10 éves kislányt erőszakolt meg

Bár a férfi kilétét nem hozták nyilvánosságra, mégis vannak...

Végre leváltották a parajdi sóbánya katasztrófáért felelős román vezetőséget

Hónapokkal a katasztrófa után került csak erre sor. Ugyanis...

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából...

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Kategóriák

Izraelbe szökött a börtön elől Fürst György MSZP-s politikus, a parkolási maffia egyik elítélt vezetője

Zsidó származását kihasználva izraeli állampolgárságot szerzett, és a börtönbüntetés...

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából...

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Az európaiak eltussolják az ukrán szabotázsakciókat?!

Szergej Lavrov (orosz külügyminiszter) és Marco Rubió (amerikai külügyminiszter)...

Kaliforniában kötelező feltüntetni a diákigazolványokon a transzaktivisták “forróvonalát”

Kalifornia állam kormányzója szerint ugyanolyan fontos az öngyilkos segélyvonal...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55