Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kétezer ukránt kerítettek be Kurszknál, ahová az észak-koreaiak is megérkeztek

Mintegy kétezer ukrán katonát bekerítettek az orosz erők a kurszki régióban – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök Kazanyban, a BRICS-országok csúcstalálkozója alkalmával megtartott sajtótájékoztatóján. Az orosz-ukrán háború újabb fordulópontja, hogy már hivatalosan is jelen vannak az észak-koreai csapatok.

Sem az ukrán kitörési kísérletek, sem a felmentésükre irányuló erőfeszítések nem jártak sikerrel Putyin szerint, és az orosz hadsereg megkezdte ennek a csoportnak a felszámolását.

Az észak-koreaiak már Kurszknál harcolnak, Putyin nem cáfolta a jelenlétüket

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem cáfolta azokat az amerikai állításokat, amelyek szerint Észak-Korea csapatokat küldött Oroszországba, de kijelentette, hogy Moszkvára van bízva, hogyan működteti a kölcsönös védelmi záradékot Phenjannal, és azzal vádolta a Nyugatot, hogy eszkalálta az ukrajnai háborút – írja a Reuters az orosz-ukrán háborúról.

Eközben az ukrán katonai hírszerző szolgálat csütörtökön közölte, hogy az első, Oroszországban kiképzett észak-koreai egységeket a kurszki régióban telepítették, egy orosz határ menti területen, ahol az ukrán erők augusztusban nagyszabású behatolást hajtottak végre.

„Észak-Korea hadseregének első egységei, amelyeket a kelet-oroszországi gyakorlótéren képeztek ki, már megérkeztek az orosz-ukrán háború harci övezetébe. Különösen 2024. október 23-án regisztrálták jelenlétüket a Kurszki területen” – áll az ukrán hírszerzés közleményében.

A közlemény szerint összesen mintegy 12 ezer észak-koreai katona, köztük 500 tiszt és három tábornok már Oroszországban tartózkodik, és öt katonai bázison folyik a kiképzés.

A Kreml korábban tagadott

A Kreml korábban „álhírként” utasította el az északi csapatok telepítéséről szóló jelentéseket. Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban csütörtökön azt mondta, hogy Moszkva dolga, hogyan hajtja végre a Phenjannal kötött partnerségi szerződést.

Az Egyesült Államok szerdán közölte, hogy bizonyítékot talált arra, hogy Észak-Korea 3000 katonát küldött Oroszországba esetleges ukrajnai bevetésre, amit a Nyugat az ukrajnai háború jelentős eszkalációjaként értékel.

Putyin egy riporter kérdésére az észak-koreai csapatmozgásokat mutató műholdfelvételekről azt mondta: „A képek komoly dolgok. Ha vannak képek, akkor azok tükröznek valamit”.

Az orosz elnök ezt követően azonnal vádaskodni kezdett, és arról beszélt, hogy a NATO tisztjei és kiképzői közvetlenül részt vettek az ukrajnai háborúban, és a Nyugat volt az, aki eszkalálta az ukrajnai válságot.

Tudjuk, hogy kik vannak ott jelen, mely európai NATO-országokból, és hogyan végzik ezt a munkát

– mondta Putyin.

A Kreml vezetője külön megemlítette az Észak-Koreával kötött államközi megállapodás 4. cikkelyét, amely a kölcsönös védelemről szól.

Van a 4. cikkely. Soha a legkevésbé sem kételkedtünk abban, hogy az észak-koreai vezetés komolyan veszi a megállapodásainkat. De hogy mit teszünk ennek a cikkelynek a keretében, az a mi dolgunk

– jelentette ki az orosz elnök.

Észak-Korea egyik New York-i ENSZ-képviselője is kommentálta a híreket, és azt mondta, hogy az amerikai és dél-koreai állítások az Oroszországba küldött csapatokról „alaptalan pletykák”.

Az ukrán hadsereg augusztus 6-án kezdett támadásba az oroszországi Kurszk megyében. Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön közölt adatai szerint az ukrán fél eddig 26 222 katonát és 176 harckocsit veszített ott – írta az MTI.

(Szent Korona Rádió)

A Pentagon megerősítette, hogy Észak-Korea katonákat küldött Oroszországba

Észak-Korea tagadja, hogy katonákat küldött volna Ukrajnába

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.17.)

Fizetett szabadnap az abortuszért; lecsapott a svéd pedofilvadász-csoport; éjszakai lezárást terveznek a pécsi Dóm téren a rongálások miatt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.16.)

Drogkereskedő kutyapártos képviselőt fogtak a rendőrök; drag queen szervezetnek adott reklámajánlatot a TV2; hanyatlik a férfiasság

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

Gyorsan eszkalálódik a közel-keleti helyzet; Szijjártó Péter bejelentette, hogy lemond a mandátumáról; a világűr az új hadszíntér!? – Telegram-posztjaink (2026.07.15.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 16.

A magyar név nem lehet a románnal egy sorban

A magyar nevek miatt leszerelik az utcanévtáblákat Sepsiszentgyörgyön

Újabb csapás a magyar nyelvi jogokra Erdélyben. Leszerelik a kétnyelvű ...

Elszakított területeink

2026. 07. 16.

Telegram-posztjaink (2026.07.14.)

Történelmi egyházat támad a Tisza-kormány; több NATO-ország is ellenzi Ukrajna támogatását; az EU-ban már kötelező lesz a vezetőt figyelő kamera minden új autóban – Telegram-posztjaink (2026.07.14.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 15.