péntek, október 25, 2024
9.6 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tények a Magyar Péter mögötti amerikai támogatásról

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy Magyar Péter mögött amerikai érdekcsoportok állnak, céljuk pedig a még nyomokban konzervatívnak és jobboldalinak mondható Orbán-kormány meggyengítése. Magyar barátnője elszólta magát, hogy külföldiek segítik őket a kampányban, és a CIA-hoz köthető NED támogatói is felbukkannak a háttérben, nemrég épp a 23-ai megemlékezésen. Az amerikai kapcsolatok tovább erősödtek, amikor Magyar elismerte, hogy közvetett módon az USA budapesti nagykövete is megkereste.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Nézzük, milyen tények, illetve nyilatkozatok és sajtóhírek igazolják, hogy Magyar Pétert amerikai érdekcsoportok támogathatják azzal a céllal, hogy a békepárti Orbán-kormány pozícióját meggyengítsék, nyomást gyakoroljanak rá, a nyugati háborús tervek elfogadtatásáért.

A fentiekre vonatkozó egyik közvetlen bizonyítékra hétfőn derült fény, ugyanis Magyar Péter barátnője a Blikknek adott interjúban elszólta magát, majd a megjelenés után az újdonsült politikus kérésére kivágtak a szombati tüntetésen készült videóból egy önleleplező mondatot. Vogel Evelin, Magyar barátnője ebben úgy fogalmazott: „Segített egyébként egy szuper grafikus csapat, akik félig magyarok egyébként és félig külföldiek.” Nyilván nem véletlenül vágatta ki Magyar az ominózus mondatot, egyelőre minden áron titkolni akarják, hogy külföldről is támogatják őket.

Egyelőre nem tudni, pontosan milyen külföldiek segítették Magyarékat a szervezésben, az azonban biztos, hogy Láng Balázs, az MSZP régi kommunikációs guruja ott volt a backstage-ben. Azt pedig nem vágták ki a Blikk imázsvideójából, ahogyan Magyarral ölelgetik egymást.

Aki „a fél világot hazahozta” Magyarnak

Lángról azt érdemes tudni, hogy régóta segíti a dollárbaloldalt: 2006–2008 között, hazánk súlyos eladósodása idején az Államadósság-kezelő Központ kommunikációs és PR-igazgatója, 2007-ben a Gyurcsány-kormány – soha meg nem épült – kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgatója volt. 2017–2018 között másfél éven keresztül a Hír TV szerkesztője (amely ekkor még Simicska érdekeltségébe tartozott). Itt együtt dolgozott Magyar testvérével, Magyar Mártonnal.

A kampány után kiköltözött Londonba és közel négy évig szabadúszó újságíróként és kommunikációs szakemberként dolgozott, de továbbra is részt vett kampányokban. Létrehozta az „Angliai Magyarok a 2022-es kormányváltásért” nevű Facebook-csoportot és egy saját weboldaluk is volt diasporaaid.co.uk néven. Tehát a dollárbaloldal érdekében mozgósított külföldön.

Ilyen előzmények után kötött ki Magyar Péter mellett a Kossuth téren, ahogy fogalmazott: „Hazajöttem, és hoztam magammal a fél világot…”. Kérdés, hogy kikre gondolt pontosan, és hogy Lángnak van-e köze a Vogel Evelin által kikotyogott külföldiekhez.

Az új Márki-Zay Péter

A szombati tüntetésen egyébként ugyanazok a technikai eszközök voltak láthatók, amelyeket a Soros György által pénzelt dollárbaloldal 2022-es tüntetésein használtak.

A költségekről nem közöltek adatokat, de a Magyar Nemzet információi és a korábbi hasonló események nyilvánosságra hozott kiadásai alapján megbecsülhető a ráfordítás összege. Megközelítőleg 121 millió forintba kerülhetett Magyar Péter múlt hétvégi tüntetése a szervezőknek, de hogy ők pontosan kik, azt egyelőre nem lehet tudni.

Az teljesen valószerűtlen, hogy Magyar a saját zsebéből fizette volna ki a rendezvényt, ráadásul március 15-én már volt egy hasonló tömegdemonstrációjuk, szintén közel százmilliós becsült költségösszeggel. Magyar a Tények beszámolója szerint akkor azt mondta, részben a saját pénzéből, részben önkéntes felajánlásokból valósult meg a rendezvény, s hozzátette azt is: „kisemberek adták össze” a summát. Ezek után nehéz elképzelni, hogy ismét önkéntes felajánlásokból állt volna össze 120 millió forint a múlt szombati tüntetésre.

A baloldalon a mikroadományokról szóló mesével már felsültek, hiszen a 2022-es választások után kiderült, hogy a választási kampányra érkezett bő három milliárd forintnak megfelelő dollár döntő része Soros Györgytől származott.

Az is figyelemre méltó, hogy ugyanazok az üzenetek, szlogenek és jól láthatóan ugyanazok a szereplők jelennek meg Magyar Péter körül, akik és amelyek korábban a baloldal 2022-es  miniszterelnök-jelöltje mellett is felbukkantak, illetve azóta több balliberális projektben részt vettek.  Közéjük tartoznak olyan celeb színészek, mint Nagy Ervin, valamint a „noÁr” elnevezésű mozgalom vezetője, Molnár Áron,  vagy éppen a diáktüntetések hangadója, Pankotai Lili. De az ügyvédjét is a baloldalról választotta ki Magyar Péter, méghozzá a korábbi MSZP-SZDSZ-kormány igazságügyi miniszterét, Bárándy Pétert.

Kérdés tehát továbbra is, hogy kik és milyen céllal finanszírozták Magyar Péter két nagyszabású demonstrációját.

Amerikai kapcsolatok

Közelebb kerülhetünk a válaszhoz, ha felidézzük Varga Judit volt férjének egyik interjúját, amit a balliberális értelmiség emblematikus helyszínén, a Spinoza Színházban adott. Itt ugyanis Rangos Katalin, korábbi televíziós és rádiós műsorvezető-szerkesztő kérdésére Magyar elismerte, hogy közvetve megkereste őt David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is.

Rangos kérdésére, hogy találkozott-e David Pressmannal. Varga Judit volt férje néhány másodperc gondolkodási idő után azt válaszolta: David Pressmannal személyesen nem, majd rögtön hozzáfűzte, hogy nagyon sokan keresték közvetítőkön keresztül.

Az amerikai kapcsolatait egyébként Magyar az interjúban igyekezett ironikus megjegyzésekkel bagatellizálni, például amikor arról beszélt, hogy elsőként Gulyás Márton Partizán című műsorában adott interjút, úgy fogalmazott: „sikerült kiválasztanom a CIA budapesti főhadiszállását, mint utólag megtudtam”. Nem sokkal azután viszont, hogy az amerikai nagykövet közvetett megkeresésére utalt, arról beszélt, hogy „a látszatát is el kell kerülni annak, hogy úgy tűnjön, valaki külföldi segítséggel akarja leváltani a kormányt”. Utána viszont azt mondta, hogy a XVII. század óta „nem volt olyan rezsimváltás Magyarországon, amelyet nem külföldi segítséggel követtek el”. Ezeknek az elszólások már nem volt ironikus töltetük.

Az ukránok rajonganak a békepárti Orbán kihívójáért

Arra, hogy Magyar Péter külföldi, vélhetően amerikai támogatása és a magyar kormányra helyezett egyre erőteljesebb háborús nyomásgyakorlás között szoros összefüggés van, talán a legközvetlenebb  bizonyítékot az ukrán propaganda média felületei nyújtják, amelyeket jobbára az Egyesült Államok finanszíroz. A Bennfentes nevű portálon jelent meg a napokban, hogy a Radio Svoboda, vagyis az USA Kongresszusa által pénzelt Szabad Európa rádió ukrán propagandaoldala valóságos dicshimnuszt zengett Magyar Péterről a szombati tüntetés kapcsán, hősként ünnepelték, aki szembeszáll végre Orbán Viktorral. De az Ukrajinszka Pravda is hasonló szellemben tudósított a demonstrációról. Magyar Péterben a következetesen békepárti Orbán Viktor kihívóját látják. Az ukrán propaganda megállapítása szerint Ukrajnának kedvező Magyar feltűnése, mert belpolitikai gondot okoz Orbánnak, akinek így kevesebb ereje és ideje marad „geopolitikára”, vagyis a tűzszünet és a béketárgyalás követelésére.

Mindezek fényében több mint árulkodó jel, hogy Magyar Péter a rendkívül intenzív kommunikációs kampányában kínosan kerüli at orosz-ukrán háború témakörét. A tucatnyi interjúban, a demonstrációin tartott beszédeiben és a Facebook-posztjaiban semmit nem árult el arról, hogy mit gondol a háborút érintő szerinte üdvös magyar álláspontról, támogatná-e a fegyverszállítást, vagy bármilyen magyar katonai beavatkozást Ukrajnában.

CIA-s felszólaló Magyar Péter rendezvényén?

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kevés narancsot, annál több fémreszeléket tartalmaz a Fanta

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán megjelent figyelmeztetés szerint...

Kétezer ukránt kerítettek be Kurszknál, ahová az észak-koreaiak is megérkeztek

Mintegy kétezer ukrán katonát bekerítettek az orosz erők a...

Putyinnak átadták a BRICS bankjegyét

Az október 22-én Kazanyban megnyílt és ma véget érő...

Keresztényellenesség Izraelben: levennék az elesett katona sírjáról a keresztet

A védelmi minisztérium szerint a sírkő sérti a sírokat...

Kategóriák

Kevés narancsot, annál több fémreszeléket tartalmaz a Fanta

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán megjelent figyelmeztetés szerint...

Putyinnak átadták a BRICS bankjegyét

Az október 22-én Kazanyban megnyílt és ma véget érő...

Keresztényellenesség Izraelben: levennék az elesett katona sírjáról a keresztet

A védelmi minisztérium szerint a sírkő sérti a sírokat...

Nagyon román: Politikusok „ellenőrizték” a gázszivárgást öngyújtóval, a videót közzé is tették

Romániában úgy hívják fel a figyelmet a gázszivárgás veszélyeire...

Hadseregbe való jelentkezéssel úsznák meg a börtönt az ukrán pedofilok

Úgy látszik, mégis akad olyan, aki szívesen állna az...

Jakab Péter próbálja menteni a bőrét – Gyurcsányhoz és Magyar Péterhez dörgölőzne

Jakab Péter október 23-a alkalmából egy videót tett közzé,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55