Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Egy belügyi salátatörvényből derült ki, hogy jövőre sem kapnak illetményemelést a rendvédelmi alkalmazottak

Jövőre is kimaradhatnak az érdemi fizetésemelésből a rendvédelmi igazgatásban dolgozók, akiknek amúgy is nagyon alacsony a keresetük. Helyzetük rendezését a költségvetés teherbíró képességétől tették függővé.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Hiába tartja saját bevallása szerint is kiemelt fontosságúnak a rendvédelmi alkalmazottak kereseti pozícióinak javítását a Belügyminisztérium, Pintér Sándor tárcavezető egy olyan törvényjavaslatot terjesztetett be az Országgyűlés elé, amely szerint jövőre sem emelkedhet érdemben az illetményük.

Egy belügyi salátatörvényben szerepel ugyanis a rendvédelmi igazgatásban dolgozók új bértáblája, amely szerint – ahogy az idén januárban is történt – csak az illetménysávjuk felső határát emelnék 2025-ben is, az alsó határ maradna a régi, ami azt jelentheti – legalábbis az idei év tapasztalatai alapján –, hogy az egyedi eseteket leszámítva nem lesz általános illetményemelés.

Maga a tárca is elismeri, hogy az új illetménytábla nem jár illetményemelési kötelezettséggel.

Indokolt a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak illetménye felső korlátjának módosítása (a felső határok 14 százalékos megemelésével). A módosítás illetményemelési kötelezettséggel nem jár, ugyanakkor a rendvédelmi szerv költségvetési lehetőségének függvényében megteremti a lehetőséget az illetmény emelésére

– olvasható a javaslat indoklásában.

A rendvédelmi alkalmazottak elkeserítő bérhelyzetéről korábban is érkeztek hírek, többek között arról, hogy több mint két éve nem kaptak illetményemelést, az elszabadult árak ellenére sem. A belügyi tárca akkor azt válaszolta lapunknak, hogy „a béremelés kérdése folyamatosan napirenden van, azt a költségvetés teherbíró képessége határozza meg”.

A 24.hu cikkének megjelenése után a rendvédelmi alkalmazottak reménykedni kezdtek, hogy jobbra fordulhat a sorsuk, mivel kaptak egy „béremelés” tárgyú köremailt, amiben a forrásaik beszámolója szerint csatolva volt egy excel-táblázat.

Ebbe bele kellett írni a személyes adataik mellett a bruttó bérüket is. A mellette levő oszlopban pedig a „javasolt bért” kellett beírni, de ezt már nem nekik, hanem a főnökeiknek, így erről nem tudnak semmit. A mostani előterjesztés ezért hidegzuhanyként érte őket.

A rendvédelmi alkalmazottak átlagilletménye jelenleg bruttó 437 ezer forint, ami 200 ezer forinttal marad el a Központi Statisztikai Hivatal által mért, bruttó átlagkeresettől.

Az új illetménytáblájuk szerint már a felsőfokú munkakörben is lesznek olyan kategóriák, amelyeknél valamennyi fizetési fokozat alsó határa egységesen a garantált minimálbér lesz.

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.