Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Hatóság félrevezetésével akartak gyerekeket szerezni maguknak deviánsok

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, külföldről finanszírozott LMBTQP ügynökszervezet Háttér Társaság asszisztálásával akarta átverni két buzeráns a hatóságokat, hogy egy ártatlan gyermeket örökbe fogadhassanak. A hatóság szerencsére most résen volt. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Bár az utóbbi évek normalitáspárti törvényeinek hozadékaként például azt is szinte teljesen ellehetetlenítették, hogy az LMBTQP párok örökbe fogadhassanak, mégis folyamatosan keresik a kiskapukat, vagy megpróbálják átverni a hatóságokat.

A deviáns lobbi zászlóshajójának számító ügynökszervezet Háttért Társaság egy ilyen kísérlet meghiúsulásáról számolt be, ugyanis a trükközések ellenére sem került gyermek a deviánsok karmai közé.

Júniusban még azon örömködött a Háttér Társaság, hogy a a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Budapest Főváros Kormányhivatala alatt működő kerületi gyámhivatal által hozott, a gyermek jogait védő határozatot, és új eljárásra utasította a hatóságot, miután az elutasította, hogy deviánshoz kerüljön egy örökbefogadandó gyermek. Az ítélet kiemelte, hogy a gyámhatóságnak a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) támogató javaslatát meg kellett volna küldenie a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszternek, az ő hozzájárulása szükséges ugyanis a döntéshez az örökbefogadásra való alkalmasságról. A megismételt eljárás előírta: mivel a gyámhatóság a perben maga is elismerte a kérelmező alkalmasságát az örökbefogadásra, további eljárási cselekmények mellőzésével az iratokat meg kell küldenie a döntésre jogosult miniszternek.

A gyámhatóság azonban az új eljárásban szembement a határozattal, és ismételten elutasította a deviáns örökbefogadási kérelmét. Megállapították, hogy az alapvető kizáró körülmények nem állnak fent, ugyanakkor egy ok miatt nem kaphatja meg a gyermeket, ami az aberrált szexuális irányultsága. A gyámhatóság igen helyesen felhozta az Alaptörvény házasságon alapuló családfogalmát, valamint a családi szerepek fontosságának a kérdését, hiszen ezen esetben hiányozna az anyai minta. A deviánsok álságossága itt jelenik meg a legjobban, hiszen mint egyedülálló adta be a kérelmét a deviáns, és azt minden áron igyekeztek eltitkolni, hogy mindeközben szodomita párkapcsolatban él, szóval nem csak az anyai szerep hiányzott volna a gyermek életéből, hanem egy végtelenül abnormális élethelyzetben kellett volna felnőnie. A gyámhatóság kiemelte azt is (elég érdekes módon a társadalomra hárítva a felelősséget, mintha őket egyébként nem érdekelné), hogy fennáll a kockázata, hogy a kérelmező nem tud kellő védelmet biztosítani a „külső, ítélkező magatartásból adódó hatások ellen”.

Miközben a hatóságokat megpróbálták azzal félrevezetni, hogy a deviáns egyedül akar örökbefogadni, a deviánsok folyamatosan együtt jelentek meg mindenhol.

Az ugyanakkor kiváltképpen üdvözölendő, hogy a gyámhatóság szembe ment a bírósági ítélettel, és a normalitás védelmét választotta, a deviánsok képzelt többletjogainak védelme helyett. Az LMBTQP-lobbi közigazgatásba és államműködésbe való beépültsége miatt ugyanakkor nem gondoljuk, hogy ezzel vége lehet az ügynek, a buzeránsok minden bizonnyal perek sorait akasztják akár a gyámhatóság nyakába.

Megint hazánk belügyeibe szólna bele LMBTQP témában az EU

LMBTQP-lobbista képzést tartanak Debrecenben

(444 nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.