Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Gyurcsány videóban jelentkezett, szerinte az ő kormányzása idején minden jobb volt

“Szerintem itt az ideje felidézni és tisztába tenni, hogy Gyurcsány alatt jobb volt”  – fogalmazott a DK elnöke élő bejelentkezésében. Gyurcsány szerint amikor ő volt a kormányfő, Magyarországon hatalmat megosztó, demokratikus kormányzás működött. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“Ma 20 éve tettem le a miniszterelnöki esküt, 2004. szeptember 29-én. Az azóta eltelt 20 évben az Önök többsége úgy hallja az én nevemet, hogy valójában már nem tudja, talán soha nem is tudta, illetve nem emlékszik arra, hogy mi is történt akkor, amikor én voltam a kormányfő.

Szerintem ideje felidézni, hogy mi történt, és ideje tisztában lenni azzal, hogy Gyurcsány alatt jobb volt”

– kezdte meg a vasárnapi élő bejelentkezését a volt kormányfő, majd elkezdte sorolni a elképesztőbbnél elképesztőbb állításait. A kezdés is erős volt:

el kell dönteni, hogy a kormányzás isteni vagy emberi elrendeltségű-e.

Soha egy percig nem volt kétségem, hogy a kormányzás valójában egy tisztességes, rendes, magasztos, de emberi, polgári foglalkozás. Nem kokettálok itt a sorssal meg az Istennel. És tudják, miért nem? Mert aki úgy gondolja, hogy a kormányzás mögött valami isteni akarat, felkentség áll, az valójában elszakítja a kormányzást az embertől, attól, hogy az ember számonkérhesse a kormányzást.” A bukott kormányfő azt is állította, hogy ők emelték utoljára a családi pótlékot, bevezették a Babakötvényt, és a nyugdíjakat szintén szóba hozta.

Mi emeltük utoljára a családi pótlékot. Mi vezettük be a Babakötvényt. Mi egyenlítettük ki a legnagyobb különbségeket a nyugdíjrendszeren belül, nyugdíjkorrekciós programot csináltunk. Mi emeltük meg az özvegyi nyugdíjat. A mi kormányzásunk arról szólt, hogy egyre többen érezzék úgy, hogy ők is fontosak ebben az országban. Ez a kormányzás most arról szól, hogy elfeledkeztek ezekről milliókról. Bár tudom, hogy leginkább ezt a nevet, hogy Gyurcsány, manapság szitokszóként hallják. Mégis azt kell mondjam, Gyurcsány alatt jobb volt.

Ezek a mondatok is mind egyértelműen arra utalhatnak, hogy messze nem mondott még le a miniszterelnöki álmokról, és senkit nem lepne meg, ha 2026-ban nem Dobrev Klára, hanem ő indulna a választásokon.

Gyurcsány még mindig nem vette észre, hogy már rég kihalt – “Disznóság, embertelenség, amit a kormány művel”

Még a DK szavazók is tudják, hogy Gyurcsány a legkártékonyabb személy a baloldalon

(Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió) 

Nincs morál, kell a terror? Folyamatosan bántalmazzák az ukránok a golyófogókat

Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ...

Orosz-ukrán háború

2026. 07. 1.

transz pedofil

33 évet kapott az elmebeteg transz pedofil kongresszusi képviselő

2020-ban egy sor LMBTQP-lobbista ünnepelt, amikor megválasztották az USA első ...

LMBTQP

2026. 07. 1.

Telegram posztjaink (2026.06.30.)

Monacóban robbantottak az ukránok!?; Ukrajna indiai férfiakat toboroz; Migráns lövöldözött egy németországi gyermekvédelmi intézményben – Telegram posztjaink (2026.06.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 1.

Kalasnyikov

Az AK-tól az AK-Gucci-ig – Az idők szavai (2.Rész)

A hidegháború végére az AK-platform nem csupán a szovjet katonák ...

Militarizált övezet

2026. 06. 30.

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.