Tényleg annyira hatástalanok a Hezbollah támadásai? A tapasztalatok nem ezt mutatják
A cionista média szereti úgy bemutatni a Hezbollahot, mint valami marginális terrorszervezetet, akik hiába rakétázzák Izraelt, hiszen a Vaskupola miatt védve vannak. A valóság azonbaneléggé mást mutat a libanoni szervezetről, amely tevékenysége távol áll a terrorizmustól. Alább a Kuruc.Info összeállítását közöljük.
Magyar népmese napja: a közmédia mesemaratonnal csatlakozik a programhoz
az M2 és a Csukás Meserádió rendhagyó mesemaratonnal készül a szeptember 30-án megrendezendő magyar népmese napjára – olvasható a Kuruc.Info hasábjain.
Beszélgetés Kassai Lajossal: „A 21. századi ember legnagyobb kihívása a közösség(i lét)”
A Bukaresti Rádió magyar műsorának adott interjút a lovasíjász-mester, Kassai Lajos. Az apropó a székelyföldi lovasíjász-pályák átadása, azonban a beszélgetés jóval többről szól: közösségről, kultúráról, emberek viszonyairól, a jelen kihívásairól, a múlt értékeinek helyes ápolásáról.
19 éves lányt erőszakolt, majd gyilkolt meg a korábban kitoloncolásra ítélt migráns
Ki kellett volna toloncolni egy korábbi bűncselekmény miatt, nem tették meg, ezért megint szörnyű körülmények között halt meg egy 19 éves lány.
Újabb ország enged LMBTQP témában gazdasági érdekek miatt
Sok pénz folyik be az LMBTQP turizmusból, és sajnos ez arra késztetheti az országokat, hogy szakítsanak normalitáspárti politikájukkal.
Hazánk nyomdokaiba léptek a németek palesztin-ellenességben
Idehaza, mint tudjuk tilos Izrael-ellenes, palesztinpárti tüntetéseket tartani, hiszen Magyarország Izrael egyik legnagyobb seggnyalója lett. De a németek sincsenek nagyon lemaradva.
Nem lennénk a belaruszi buzeránsok helyében
A fehéroroszok letartóztatási hullámot indítottak a helyi LMBTQP személyek ellen. Ott helyén kezelik a hazaárulókat.
A Tiszába menekült a sikkasztásért elítélt dombóvári dk-s polgármester
Sokan érzik, hogy a jelenlegi balos pártok az utolsókat rúgják, ezért többen átmenekülnek a Tiszába. Most Dombóvár korábbi DK-s polgármestere alapított Tisza Szigetet, akit korábban sikkasztásért is elítéltek.
New Yorkban fogadta Trump Zelenszkijt
A republikánus jelölt a Trump-toronyban találkozott az ukrán elnökkel, ahol megbeszélést és sajtótájékoztatót tartottak.
Egyre többen választják a dezertálást az ukrán fronton
Volt, aki 2 év alatt mindössze háromszor térhetett haza a családjához. A háborúba belefásult katonákat az sem érdekli, ha büntetést kapnak, de nem akarnak tovább harcolni. A képzetlen újoncokról pedig úgy nyilatkozott egy zászlóaljparancsnok: „A hadkiegészítés a minőség helyett csak a mennyiségre törekszik”.