Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Majdnem mások életét követelte egy elvetemült sofőr büntetőfékezése az M7-es autópályán

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki indokolatlan fékezéssel akart megleckéztetni egy másik sofőrt az M7-es autópályán.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi Nagykanizsa irányába tartott a sztrádán, amikor Szántód közelében utolérte a lassabban haladó, és a belső sávban több másik járművet előző sértettet.

A vádlott ekkor – mivel véleménye szerint a másik autó feltartotta a haladásban – többször villantott a távolsági fényszóróval, majd a későbbi előzése során obszcén kézjelzést mutatva is kifejezte nemtetszését a sértettnek, aki ezt viszonozta. A vádlott ezután lassított, ezért a másik autó sofőrje a belső sávban megpróbálta visszaelőzni a férfit, aki azonban ezt észlelve – abból a célból, hogy a korábbi közlekedési szituáció miatt elégtételt vegyen – hirtelen a sértett elé vágott, majd forgalmi ok nélkül hirtelen fékezett.

A mögötte haladó jármű vezetője ekkor szintén erőteljesen fékezett, azonban az ütközést elkerülni nem tudta, így hátulról a vádlott autójának csapódott. A balesetben senki nem sérült meg.


A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta – közölték honlapjukon.

Míg a többi ember épp életet próbált menteni, egy szemtanú inkább videóra vette és élőben közvetítette a halálesetet

Lopott taxival okozott halálos balesetet egy cigány az Árpád-hídon

( Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.