Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

A héten kezdődik a kamuügyvéd büntetőpere

Mikó István azt állította magáról, hogy jogász végzettségű, emellett pedig befolyásos rendőrségi és fideszes kapcsolataival kérkedett. A férfinak valójában még diplomája sem volt, így teljesen jogtalanul viselte a doktori címet.

Árvíz: ,,a felkészültségünk elérte a 100 százalékot”

Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban tartott ülésen hangsúlyozta, hogy a jelenlegi árvízhelyzet komoly, de nem súlyosabb, mint 2013-ban. Pintér Sándor belügyminiszter megerősítette, hogy a felkészültség 100 százalékos, és a katasztrófavédelem mellett a Magyar Honvédség is részt vesz a védekezésben, több ezer katonával és speciális eszközökkel segítve az árhullám elleni munkálatokat.

Schwarzeneggerrel erősít Orbán

Arnold Schwarzenegger amerikai színész és Orbán Viktor miniszterelnök nemcsak politikai eszmecserét folytatott, hanem egy közös edzéssel is megkoronázták találkozójukat. A Karmelitát követően egy edzőteremben kötöttek ki, ahol Schwarzenegger vállgyakorlatot mutatott be a kormányfőnek, aki ingben próbálta lemásolni a mozdulatokat.

Nő a fiatalkori szexuális bűncselekmények száma a liberális szabadosság miatt

A nyaklótlan liberalizmus hatására egyre több tinédzser követ el súlyos bűncselekményeket Magyarországon, beleértve az elitgimnáziumok tanulóit is. Az ifjúságvédelmi szakemberek szerint a szexuális bullying, a megfélemlítés, valamint a terrorizmus iránti vonzalom mind az egyre szabadabb, erkölcsi korlátoktól mentes világunk termékei. A Dorkász Alapítvány budapesti konferenciáján arra hívták fel a figyelmet, hogy a fiatalok mindössze egy […]

Évtized legnagyobb áradása érkezik a Dunán

A vasárnap esti előrejelzések alapján hamarosan Magyarországra is nagy mennyiségű víztömeg érkezik. A Duna felső szakaszán és a Lajtán is első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A legveszélyeztetettebb terület jelenleg Mosonmagyaróvár. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az Index kérdésére elmondta, hogy a Szigetközhöz is rekordmennyiségű víz érkezik.

A húszik rakétázták Izraelt

Húszi ököl vasököl, odacsap, ahova köll. A jemeni húszik ezúttal egy saját gyártású Hatem2 hiperszonikus ballisztikus rakétával borzolták a zsidók már amúgy is éppen eléggé megviselt idegeit. A rakéta 15 perc alatt tette meg a 2000 kilométeres távot, mielőtt az izraeli légvédelmet kicselezve becsapódott volna Lod város közelében, legalább kilenc izraelit megsebesítve.