2024, október 11
14.4 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szíriai “hontalanok” tarkón késeltek egy német férfit az utca közepén

Csoportosan támadtak egy 27 éves férfira szombat éjszaka Bécsben, egy közlekedési helyzetből kialakult vita nyomán. Az áldozatot egy késsel megszúrták a tarkóján, majd a kocsiját is megrongálták. A rendőrség közlése szerint az elkövetők Szíriából érkezett migránsok, illetve hontalanok.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A támadás 27 éves áldozatát súlyos sérüléssel kórházba szállították, míg a kocsiban vele utazó 20 éves unokaöccse könnyebben megsérült.

A fiatalember a rendőröknek elmondta, hogy az unokabátyjával autóztak a bécsi nagykörúton (Neugürtel), amikor egy piros lámpánál két másik járműből öt ismeretlen férfi kiugrott, és rájuk támadtak.

Megrongálták az áldozatok járművét is

– írja a Kronen Zeitung hírportálja.

A rendőrség hajtóvadászatot indított, mely során öt, 23 és 27 év közötti férfit őrizetbe vettek. Járművükben elrejtve egy kést és kis mennyiségű kannabiszt is találtak.

A rendőrség szerint a férfiak Szíriából érkezett migránsok, illetve hontalanok – írja a Krone.at.

3 embert megölt, 9-et megsebesített egy migráns késelő Németországban

Babakocsit tologató apát szúrkáltak meg migránsok Angliában

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Az igazságszolgáltatás a törvényt védőket sújtja

Ma már az alkotmány mondja ki, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen rögzíti, hogy a gyermeknek joga...

Legfrissebb

“Egy javíthatatlan, örök idealista vagyok” – Egy vármegyés lány interjúja Füssy Angélával

Az Egy vármegyés lány interjúsorozat legújabb részében Füssy Angéla...

Nem akarsz buzeránsoknak tortát sütni? 12 évig pereskedhetsz

Elképesztő ügy az Egyesült Államokból: nem akart a keresztény...

A Budai Várnegyed példája megmutatja, hogy a baloldali korrupció ugyan olyan, mint a Fideszes

Az I. kerületben leváltották a baloldali önkormányzatot, helyettük a...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített...

Az “aberrált, belvárosi, libsi gyerek” kifejezés a legújabb antiszemitizmus

Van a vallási alapú antiszemitizmus (hiszen a zsidók ölték...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael...

Idős bácsi gurult az M4-es autópályán elektromos kocsijával

Egy idős férfi elképesztő manőverrel gurult fel elektromos rokkantkocsijával...

Duplájára nőtt a rövidlátó gyerekek száma

Rétvári Bence figyelmeztetése szerint az egyre intenzívebb okoseszköz-használat súlyos...

Magyar Péter állva tapsolta a brüsszeli globalista baloldalt

Magyar Péter beállt a brüsszeli globalista baloldal mögé, miután...

Gaudi-Nagy Tamás a Hűség napjáról

99 évvel ezelőtt tért vissza Sopron és nyolc környékbeli...

Kategóriák