csütörtök, március 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

LMBTQP pszichológia, gender studies, queerek – Deviáns kurzusok a felsőoktatásban 2024-ben is

Előszeretettel mutogat főleg a Fidesz média, hogy a bezzegnyugaton, ott átvette már az LMBTQP-lobbi az irányítást az egyetemek fölött. Nos, van egy rossz hírünk. Ha eddig nem vették volna észre, Magyarországon is ugyanez a helyzet.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Kíváncsiak voltunk rá, hogy 2024-ben az balliberális propaganda szerinti egyre erősödő buzeráns-ellenes hangulatban mégis miként viszonyulnak a témához az egyetemek, melyek azok, amelyekben a deviáns propaganda továbbra is a mindennapok részét képezi, és folyamatosan indoktrinálják vele a hallgatókat. Ezúttal kiváltképpen az induló kurzusokra koncentráltunk, nem a rejtett, becsempészett propagandaanyagokra.

Nos, nagy meglepetés nem ért minket. Kapcsolatainkon keresztül a legtöbb nagy magyarországi egyetem kurzusfelhozatalát végigböngészhettük, és azok közül kizárólag az Eötvös Loránd Tudományegyetem akadt fenn a rostán. De ők be is pótolják a többi egyetemről hiányzó propagandakurzusokat.

Akkor nézzük meg, hogy kik és milyen tárgyakat indítanak:

Hagyományos nemi szerepek, nemi egyenlőtlenségek

Az LMBTQP-lobbi tombolása közepette továbbra is jut idő olyan vadfeminista kurzusokra, melyek a nemek közötti “egyenlőtlenségek” témáját vizsgálja. Ezeket bővebb okfejtések nélkül közszemlére tesszük, ugyanakkor azt érdemes kiemelni, hogy ezen kurzusok tartalma általában kimerül a férfiak ócsárolásában, a patriarchális társadalom lebontása lehetőségeinek kifejtésében és abban, hogy hogyan legyenek minél kevésbé nőiesek a lányok.

LMBTQP-kurzusok

Nem meglepő az sem, hogy konkrétan az LMBTQP témájáról indítanak kurzusokat, hiszen ez az áltudomány igazán jövedelmező akár a kevésbé tehetséges oktatóknak, kutatóknak is.

Lászlóffy Julianna és Borgos Anna pszichológusok közös rendezésében az ELTE pszichológus hallgatói, meg persze mindenki más, aki jelentkezik a kurzusra, megismerkedhet azzal, hogy miként kell kezelni az LMBTQP pácienseket. Persze, gondolhatnánk arra is, hogy valódi segítséget akarnak csak nyújtani szegényeknek, ha nem tudnánk Lászlóffyról, hogy szorosan együttműködik a Család az család deviáns propagandakampánnyal. Az oldalon írják róla, hogy: “Többségében LMBTQ+ serdülőkkel, felnőttekkel, párokkal, családokkal foglalkozik, LMBTQ+ pszichodráma önismereti csoportokat vezet, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójának alapító tagja, elnökhelyettese.” Borgos Anna is hasonló cipőben jár, hiszen az LMBT történeti hónap weboldala szerint: “A Labrisz Leszbikus Egyesület alapító tagja és az egyesület által kiadott önéletrajzi kötet (Előhívott önarcképek) és interjúkötet (Eltitkolt évek) társszerkesztője.”

Uladzimir Valodzin neve alatt egy a queerekkel (LMBTQP-vel) foglalkozó kurzus szerepel az egyetem választékában.

Nem maradhat el természetesen a már lassan klasszikussá, és általánossá váló Gender studies sem. Gregor Anikó, a kurzus oktatója is jelentős szerepeket vállal a deviancia terjesztésében, például az egyik évben az LMBT történeti hónap keretében Meleg Férfiak, Hideg Diktatúrák című propagandafilm ELTE Társadalomtudományi Karon történő levetítésének volt a házigazdája.

Évek óta folyamatosan zajlik az “érzékenyítés”

Ráadásként emlékeztetnénk arra is, hogy az ELTE-n az LMBTQP “érzékenyítések” kötelező jellegűek a pedagógusképzés során is. A történetet egy korábbi cikksorozatban már megosztottuk.

“A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre jártam osztatlan tanárszakos hallgatóként. Az LMBTQP érzékenyítési téma többször előjött a tanáris óráim keretében. Első félévemben előadás keretében hozakodtak vele először elő. Húsz perc után nem bírtam tovább, elhagytam a termet, ugyanakkor félév végén vizsgakérdések majd egyharmadát az ilyesféle kérdések tették ki (közben több tényleg lényeges kérdéskörre kis se tért). Következő félévben egy általunk alkotott fiktív diákkal kellett végig szerepjátékoznunk a félévet. Az első órán a tanár kijelentette, hogy mindenképpen szeretné, hogy valaki LMBTQP személyt is alkosson, mert rajta keresztül mindig annyira könnyű bemutatni, hogy mennyire el vannak nyomva a társadalomban. Szerencsére szaktársaim nem díjazták az ötletét, így Csipkejózsika nem született meg. Ezt követően azt hittem, hogy rosszabb már nem jöhet, de az egyetemnek sikerült alulmúlni magát. A gyakorlaton a jegy megszerzésének három feltétele volt, melyek közül az egyik az volt, hogy kötelezően el kell mennünk egy LMBTQP érzékenyítésre, különben nem szerezhetünk jegyet a félév végén. Az agymosást a Melegség és megismerés program keretében zajlott, mely a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület közös iskolai nem-formális nevelési programja. Az érzékenyítés után valamelyest utánanéztem a programnak, és ezek után határoztam el, hogy másik egyetemen folytatom tanulmányaimat: az ELTE PPK egyik oktatója, Dr. Szivák Judit szakmai ajánlással látta el ezt a végtelenül sötét és megrontó szervezkedést.”

Újszülöttekről készített gyermekpornó miatt közmunkára ítélték a drag queent

Drag showk a Szigeten, ingyenes belépővel a gyerekeknek

(Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása

Lassan három hete zajlik a kiújult konfliktus a New...

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Kategóriák

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása

Lassan három hete zajlik a kiújult konfliktus a New...

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Honfoglalás kori lelőhelyek feltárása a Borostyánkő út mentén

A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a...

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55