Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Már 141 iskolában tanítják a Honvédelem tantárgyat

Szeptembertől 141 iskolában indult el a Honvédelem tantárgy oktatása, ahol 130 felkészült katonaoktató tanítja a diákokat. Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentése szerint a program célja, hogy a fiatalok megismerjék a honvédelem alapjait, és gyakorlati tudással gazdagodjanak. Az új tantárgy már minden vármegyében és Budapesten is elérhető, ahol a haza védelmére nevelik a következő generációt.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy idén szeptembertől már 141 iskolában 130 felkészült katonaoktató tanítja majd a diákokat. A Honvédelem tantárgy tanítása Budapesten és minden vármegyében elkezdődött – adta hírül az MTI.

A tantárgyat a Belügyminisztérium, és a Kulturális és Innovációs Minisztérium közreműködésével kiválasztott köznevelési intézményekben 11. évfolyamon, szakképzésben a 9. évfolyamon kötelező jelleggel tanulják a diákok heti egy tanórában.

A miniszter elmondta, hogy a hét témakörre bontott képzés alatt a diákok olyan hasznos tudás birtokába juthatnak, mint a honvédelem rendszerének megismerése, a lőelmélet, a haditechnikai ismeretek, elsősegélynyújtás, a túlélési ismeretek, a térkép- és tereptani ismeretek. Az évi 36 órás tananyag összeállításánál fontos szempont volt, hogy az elméleti oktatás mellett gyakorlati ismeretek átadása is megtörténjen. Ennek megfelelően tanév első félévében elméleti, a második félévben gyakorlati oktatás keretében tanulják a diákok a honvédelemmel összefüggő tudnivalókat.

A tantárgy oktatásának célja, erősíteni a haza iránti elkötelezettséget, tudatosítani a középiskolások körében a haza védelméhez kapcsolódó állampolgári kötelességeket, a közösség- és egymás iránti tiszteletet. További cél, hogy a fiatalok a mindennapi életben használható, praktikus ismereteket kapjanak élményszerű, gyakorlati fókuszú oktatás keretében

– jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A program sikerének és eredményének függvényében a 2025/2026-os tanévben tovább bővül majd a Honvédelem tantárgyat oktató iskolák száma. Cél, hogy néhány éven belül tanórai keretek közt is valamennyi magyarországi középiskolás fiatal megismerje a honvédelem rendszerét – tette hozzá a miniszter.

Egyre több önkéntes jelentkezik a Magyar Honvédségbe

Sikeres a „Szeretem, Megvédem!” kampány! Több ezren érdeklődtek eddig és közülük már 1000 elszánt, a haza iránt elkötelezett magyar kötött szerződést a Magyar Honvédséggel, hogy a területvédelmi tartalékosként erősítse hazánk védelmét – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a kampány hatására olimpikon, országos bajnok sportoló, Rajczi Péter exfocista és ifjabb Schobert Norbert is újoncként csatlakozott a tartalékosokhoz.

„Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott fiataljainak. Meghívót egy életre szóló küldetésre, egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen” – mondta a miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a területvédelmi tartalékosok a civil foglalkozásuk mellett hozzájárulnak a haza szolgálatához. „A legfontosabb ugyanis az emberállomány, akik elhivatottságukkal biztosítják a haza védelmét” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Továbbra is toborozzák a tartalékosokat 

A tartalékos kiképzés munka, vagy tanulás mellett modulokban is elvégezhető akár hétvégenként is. A jelentkezők évi bruttó 600 ezer, azaz havi 50 ezer forintot kapnak az alapkiképzés után, a szerződéskötési díj bruttó 150 ezer forint. A behívás idejére napi alapilletmény jár. Mindezeken felül bruttó 500 ezer forint ajánlási bónuszt kap minden tartalékos, miután az általa toborzott új tartalékos elvégzi az alapkiképzést – folytatta a miniszter.

A felsőoktatásban tanulók havonta bruttó 160 ezer forint tartalékos ösztöndíjra pályázhatnak, de az ösztöndíj értéke akár a 360 ezer forintot is elérheti, valamint a szakképzésben tanulók bruttó 110 ezer forint ösztöndíjra jogosultak, amennyiben tanulmányaik alatt szolgálatot vállalnak – tette hozzá.

„Az iranyasereg.hu oldalon folyamatosan fogadjuk a jelentkezéseket. Sok ezernél tartunk már, akik valamilyen formában jelezték az érdeklődésüket” – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a területvédelmi tartalékos rendszer az ország egészét lefedi, a tartalékosok kiképzésük után helyben tudnak szolgálatot teljesíteni. „Országszerte, összesen 21 helyőrségben tartanak jelenleg is a bevonult vagány, bátor tartalékos katonáink kiképzései” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/07/05/szeptembertol-uj-tantargyat-vezetnek-be-elindul-a-honvedelem-oktatasa/

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.