Az olajmező felfedezésével Zala megye déli része stratégiailag is jelentőssé vált, így fel kellett készülni egy esetleges támadással szemben. A II. világháborúban építettek először itt légópincét, amelyet az 1950-es évek hidegháborús hangulatában hatalmas bunkerrendszerré alakítottak.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Páka és Csömödér között, az út mellett található az erődpark, ahol több bunkert és lövészárkokat járhatunk be egy ösvény mentén, és információs táblákról olvashatunk a nem is olyan távoli múlt történelméről.
A II. világháború végére a lovászi szénhidrogénmező stratégiai jelentősége megnőtt, ezért komolyan lehetett számítani a szövetséges erők légitámadásaira, mint ahogy ez Bázakerettye esetében 1944-ben be is következett. Az olajipari munkások védelme érdekében ekkor épült meg a légoltalmi pince (légópince), mely aztán az 1950-es években egy hatalmas komplexummá bővült. Ez ahhoz a hidegháborús bunkerrendszerhez kapcsolódott, mely az osztrák határtól a román határig futott körülbelül 630 km hosszúságban. Hivatalos elnevezése Déli Védelmi Vonal volt, és a tényként elkönyvelt jövőbeli III. világháborúban a NATO és a jugoszláv hadsereg támadását volt hivatva feltartóztatni. Nem az volt a funkciója, hogy Magyarországot megvédje, hanem csupán annyi, hogy egy ideig lekösse a szövetséges inváziót, amíg a vörös hadsereg atomrakétáival válaszcsapást tud mérni Nyugat-Európára. 1950 és 1955 között körülbelül 6,2 milliárd forintot költöttek ennek a védelmi rendszernek a kiépítésére, amelyet soha nem fejeztek be teljesen, és szerencsére soha nem is használtak. Maga a védelmi rendszer – melyet Magyar Maginot-nak is neveznek – Európa leghosszabb ilyen jellegű építménye volt.
A tervek szerint három védelmi vonalból állt volna: szögesdrót akadályokból, aknazárból és végül a már említett bunkerrendszerből. Kialakítottak egy határsávot is, ahol a fokozott katonai jelenlét mellett korlátozták a ki- és beutazást, továbbá a rendszer ellenségének nyilvánított lakosságot 1950 és 1953 között több hullámban kitelepítették, vagyonukat elkobozták. A védműrendszer kiépítése óriási – és nyíltan fel nem vállalt – erőforrásokat emésztett fel, amiket valahonnan elő kellett teremteni: ez volt az egyik oka a hírhedt padlássöpréseknek is az 1950-es években.
Ennek az értelmetlen megaberuházásnak az épített emlékei Dél-Zalában – így Lovászi környékén is – nagy számban maradtak meg: ezeket hívja a köznyelv összefoglalóan bunkereknek. A falut övező, közvetlenül a mai szlovén – a hajdani jugoszláv – határ mentén fekvő dombhátakon ma is fellelhetők ezek a szovjet hadmérnökök típustervei alapján készült katonai objektumok, illetve az egyes létesítményeket összekötő futóárokrendszerek.
A Páka és Kerkaszentkirály közötti részen feltárták az erődrendszer több részét, amelyeket egy bunkertúra keretében lehet megtekinteni. A hajdani lovászi légópincét a legnagyobb titokban tatabányai bányászokkal kibővítették, és egy olyan komplexumot alakítottak ki belőle, ami már több ezer ember befogadására volt alkalmas. Volt benne orvosi szoba, telefonközpont, hadműveleti központ, sőt – a hangulat megalapozása érdekében – még hullatároló is. Ez a föld alatti építmény önálló víz-, szellőző- és elektromos rendszerrel rendelkezett. A rendszerváltásig folyamatosan használatban volt, mivel itt különféle katasztrófavédelmi gyakorlatokat tartottak, utána azonban már nem használták, így állaga folyamatosan romlott.
De, hogy pontosak legyünk, azt kell mondanunk, hogy csak hivatalosan nem funkcionált a légópince, mert bizony az 1990-es években embercsempészek kedvelt pihenőhelye volt. A II. világháború idején a lovászi kőolajmező védelme érdekében a honvédség légvédelmi ütegeket telepített a térségbe. Ezek egyike Lovászi közelében volt, a hajdani Szentháromság (vagy Nyakasics) kápolna romjainál.
Szálasi-bunker – Egy hely, amit ki akarnak törölni a történelemből
(Természetjáró nyomán Szent Korona Rádió)