Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Általános iskola parkolójában árulták a kristályt a gyerekeknek

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt vádat emelt egy drogkereskedő párral szemben, akik kiskorúaknak kristály fantázia nevű tudatmódosító szert árultak. Beszerzési forrásaik is a vádlottak padjára kerültek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A vád szerint az ügy öt vádlottja közül ketten Kiskunmajsán lakó élettársak, akik munkahely és jövedelem hiányában 2022 júniusában kristály fantázia nevű tudatmódosító szer árusításába kezdtek azért, hogy rendszeres bevételhez jussanak. Beszerzési forrásuk többek között egy kiskunhalasi páros volt – ők szintén vádlottak -, akikkel a telefonos egyeztetések során „virágnyelven” beszéltek.

Az illegális szerre, a mennyiségre és az átadás formájára vonatkozóan egymás között olyan kifejezéseket használtak, amelyek valódi, rejtett jelentését feltételezésük szerint más nem ismerte.

A majsai páros az így beszerzett drogot porciózást követően a vevők igényeinek megfelelően a lakásukon vagy közterületen adták át.

Visszatérő kiskorú vevőiknek hetente többször is az általános iskola parkolójában értékesítették a szert.

A diákok összesen legalább 1 millió forintot hagytak a díler párosnál.

A kristály beszerzést biztosító kiskunhalasi férfi autójában 2023 januárjában egy közúti ellenőrzés során a kiskőrösi rendőrök közel fél kilogramm port találtak. Kiderült, hogy nemcsak árulta, de maga is fogyasztott a drogból, emiatt vezetéskor bódult állapotban volt.

A nyomozók a vádlottaknál tartott kutatás során digitális mérlegeket, őrlőt és adagolókanalat foglaltak le.

Az ügyészség három nőt és két férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja, emellett a kiskunhalasi elosztónak bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is felelnie kell. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/21/ujabb-diler-kezen-kattant-a-bilincs-pecsett/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/13/hozzatartozojuk-sirjaban-rejtette-el-a-kabitoszert-a-diler-csalad/

(Origo nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.