Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vádat emeltek a gyilkos hajléktalanokkal szemben, akik kínozták és meg is erőszakolták áldozataikat

Vádat emeltek négy szegedi hajléktalan ellen, aki tavaly májusban olyan kegyetlen módon bántalmazta három sorstársát, hogy egyikük életét vesztette – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön közleményben az MTI-t.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Saághy Flóra azt írta, a letartóztatásban lévő két férfival és két nővel mint többszörös visszaesőkkel szemben, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése minősített esete miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a négy hajléktalan tavaly május 27-én, közös italozásuk során elhatározták, hogy mondvacsinált sérelmeik miatt megleckéztetik haragosaikat.

A két férfi és két nő a késő délutáni órákban felkereste egy erdős területen lakó két ismerősét. Először megverték, majd az eldurvuló támadás során késsel többször megszúrták őket. Egyiküket egy kutyalánccal kikötözve, szexuálisan is kíméletlenül bántalmazták. Ugyanezen a napon, a kora esti órákban a négy vádlott átment a harmadik férfihoz, akire szintén rátámadtak. Őt brutálisan, egy vasrúddal verték össze, majd otthagyták. A sértett rövid idő alatt belehalt sérüléseibe.

Két napon belül elfogták a pécsi gyilkost

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/07/23/rejtett-eroforrasok-egy-par-fulbevaloert-vertek-agyon-egy-nenit-borsodban/

( Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.

Rongyos Gárda

Az erő és a furfang útján – beszámoló a XXI. Rongyos Gárda Emléktúráról

A HVIM – Magyar Ellenállás immár 21. éve rendezte meg ...

64

2026. 09. 17.

Telegram-posztjaink (2026.09.16.)

A Tisza több LMBTQP-korlátozást is eltörölne; az élet védelmére szólították fel az orvosokat az egyházak; 27 milliárd dollárt kér Ukrajna az EU-tól a védelmi kiadásokra;

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 16.