péntek, október 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Csemadok és a szabadkőművesség kapcsolata – nem a felvidéki magyarság érdekeit szolgálják

A Csemadok, azaz a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségről mindig is köztudott volt, hogy csak látszólag képviselik a magyarság érdekeit. A tevékenységük sokszor kimerül a felszínes rendezvények szervezésében,  avalódi érdekképviselet helyett. Most azonban kiderült, hogy a szlovák szabadkőművesekkel is együttműködnek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Érdekes módon egyáltalán nem kapott nagy publicitást – sőt, mivel a magyar kormánynak is erősen „kellemetlen” lehet az ügy, a hazai kormánypárti sajtó egyáltalán nem cikkezett róla – de a felvidéki magyarság egyik legnagyobb kulturális tömegszervezete, vagyis a Csemadok és annak vezetője, Bárdos Gyula, valamint az elnökség is minden jel szerint teljesen nyugodtan és következmények nélkül működik együtt szlovák szabadkőművesekkel.

Bárdos, aki a Magyar Szövetség országos elnökségének is tagja, 2012. október végi Csemadok-elnökké választása után szinte rögtön, 2013 januárjában 15 évre szóló bérleti szerződést kötött a Csemadok Pozsonyban található székházára (a teljes épületre) a felvidéki szabadkőműveseket tömörítő o.z. Filantropia Bratislava egyesülettel.

A jelenlegi székház Pozsony belvárosában található, 1912-től szintén szabadkőműves központ, egészen 1938-ig, amikor ismét normális szelek fújtak Európa felett, és feloszlatták a szervezetet, vagyonukat pedig elkobozták (mint ismeretes, Pozsony a fent említett Beregszásztól eltérően nem tért haza az első bécsi döntést követően, ellenben a szabadkőműveseket a formálódó Új Európa összes szabad nemzete, országa megregulázta).

Így néz ki a magyar érdekek képviselete? A pozsonyi páholyszoba a Csemadok központjában (forrás: freemasonryresearchforumqsa.com)

1976-tól talált otthonra itt a Csemadok, miután előző székházukat lebontották. Az 1990-es években a felvidéki szervezet nem kapott támogatást az új, önálló szlovák államban, így a Csemadok anyaországi támogatásokból tartotta fenn magát, s szintén anyaországi pénzekből vették meg az ominózus épületet Pozsony városától – szintén a ’90-es években, hovatovább a székházat az első Orbán-kormány alatt fel is újították. Mindez azt jelenti, hogy ma a „szlovákiai” szabadkőművesek magyarországi állami pénzen vett és felújított kultikus épületben tartják szeánszaikat.

Jelképes, hogy ez régen egyX magyar könyvesbolt volt (forrás: freimaurer-wiki.de)

Noha saját elmondásuk szerint sem Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, sem pedig a már említett Bárdos Gyula „nem tudott arról” milyen szervezet bérli a pozsonyi székházat, ez egy több mint arcpirító hazugság. Görföl többször azt nyilatkozta a korábbi években, hogy „nem tudta”, hogy a Filantropia občianske zdruµenie szabadkőműves szervezet. Nyilván ez abszurd, főleg, hogy a Csemadok jelenlegi elnöksége teljes egészében tud a sötét erőkkel való egyezségről, éppen Görföl küldte el nekik az ingatlan aktuális tulajdonlapját a bumm.sk információi szerint.

Bérbeadás, gazdasági tranzakció tehát az elnök és a titkár nélkül nem történhet, főleg, hogy a szabadkőművesek aktív átépítésekbe kezdtek az ingatlanon belül, ami már messze többet jelent egy általános bérbeadásnál – ami természetesen szintén elfogadhatatlan lenne. Jelképesen a magyar könyvesboltból a szabadkőművesek temploma lett, az egykori Csemadok-nagyterem berendezéseit ma szabadkőműves szertartásokhoz használják, lehetetlen, hogy mindezekről ne tudott volna a vezetőség.

De lássuk, hogy ír minderről a szabadkőművesség:

2014 márciusa óta végre újra egy saját templom. A rendszerváltás után nem lehetett visszaadni a házat a szabadkőműveseknek, de a Magyar Kulturális Egyesület megadta a vendéglátás jogát a feltámadt szlovák szabadkőművességnek. A pozsonyi páholyok ideiglenesen használhatták és használhatják a termet munkájukhoz. Hosszas tárgyalások és finanszírozási megfontolások után a Nagypáholy végül áttörést ért el: 2014 márciusa óta állandóan berendezett temploma van ebben a történelmi házban. Ezt a kulturális egyesülettel kötött ötvenéves bérleti szerződés tette lehetővé. A baráti páholyok és nagypáholyok, különösen Ausztria és Németország adományai segítettek. Az új templomot 2014. március 21-én avatták fel: pontosan öt évvel a független Szlovákiai Nagypáholy megalapítása után.

Feltűnő, hogy ők nem is tizenöt, hanem egyenesen ötvenéves bérleti szerződésről beszélnek, amely egyébiránt elővásárlási jogot is tartalmaz a Csemadok Országos Tanácsának 2024. januári ülésének beszámolója nyomán. Ez lényegében azt jelenti – beszéljünk akármilyen időtávlatról – hogy a Csemadok átjátszotta a magyar pénzen vett, felújított ingatlant az internacionalista szabadkőművesség részére.

Végül nem maradt más hátra, mint feltegyük a logikus kérdést: miért? A Csemadok immáron szlovák állami támogatásból is részesül (a rendszerváltoztatás utáni hosszú évek esztelen sovinizmusát szlovák részről is felváltotta a párbeszéd igénye, elvégre közösek a problémáink itt, a Kárpát-medencében), ráadásul az anyaországból is érkeznek kormányzati támogatások, így a bumm.sk szerint a Csemadok nagyjából 1 millió euróból gazdálkodhat évente. A szervezet országos vezetői persze az anyagiak miatt panaszkodnak, ami érthetetlen, hiszen 1 millió euró bőven elég arra, ami a Csemadok feladata lenne: a magyarok képviselete, kultúránk ápolása Felvidéken.

Összességében elmondhatjuk, hogy az anyagi vonzaton túl a magát „kereszténynek” tituláló Csemadok az internacionalista, jelen esetben a szlovákiai szabadkőművességgel működik együtt az európai, magyar értékek képviselete helyett, miközben még egy történelmi jelentőségű ingatlant is átjátszik nekik, mely ráadásul anyaországi pénzeken jutott a Csemadok markába. Teszik ezt az ámokfutást úgy, hogy magyar és szlovák pénzeken hizlalják őket – többek között a mai adóforintjainkból.

A bónusz kérdés pedig: vajon miért hallgat minderről a NER?

S ezekből a napokból még egy harmadik kép merül fel. Vitéz Lépés Győző, a beregszászi városparancsnok jelenlétemben nyitotta fel egyik beregszászi villa lepecsételt ajtaját. Előkelő urak, papok, ügyvédek jártak ide a cseh világban. Egy magasrendű humanizmus, egy kegyes világpolgárság szervezetének voltak a hitvallói. S most, amikor felnyitjuk az aktáikat, a jegyzőkönyveiket, egyszerre megborzong a hátunk.

A szikár, öreg ezredes azt mondja:

Olvasd! De minderről egy szót se!
Tizenhét pártot szerveztek a csehek itt Beregszászon. Volt cseh nemzeti párt, magyar párt, zsidó párt, autonómista ruthén párt, cseh agrárpárt, szlovák párt és csak a jó Isten tudja, még hány és miféle párt. De ezeket a marakodó pártokat, ezeket az egymással szemben álló, harcoló, olykor bicskázó pártokat egytől-egyig innen dirigálták. Ebből a villából, amelyben a háromszög és a körző jelvényeit festették Salamon király trónszéke fölé. Igen, innen irányították a harcot, a békét, a marakodást. Egy ember irányította, és ez a titokzatos férfi, mint a jegyzőkönyvek mutatják – egy félelmetes hatalom ügynöke volt itt, a Kárpátokon belül. Moszkva megbízottja. A kommunista Internacionálé legfőbb komisszárja.”

(Marschalkó Lajos: Vörös vihar, részlet)

“Szabadkőművesnek nevelem a diákjaimat” – Megszólalt a Magyar Nagyoriens nagymestere

Szabadkőműves páholyt vezet a Fidesz egyik fő ideológusa?

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Donald Trump rászólt Netanjahura, hogy ne merje annektálni Ciszjordániát

Hoppá! Amerika most bekeményít Izraellel szemben? Már Trumpnak is...

Barcsa-Turner Gábor: Vérben és könnygázfelhőben született a nemzeti radikalizmus

"A pesti srácok példájából tanulva vállalnunk kell a túlerővel...

Menesztette a nemzetbiztonsági tanácsadóját Benjamin Netanjahu

Kedd éjjel Benjamin Netanjahu váratlanul felmentette Tzachi Hanegbit az...

Kategóriák

Donald Trump rászólt Netanjahura, hogy ne merje annektálni Ciszjordániát

Hoppá! Amerika most bekeményít Izraellel szemben? Már Trumpnak is...

Barcsa-Turner Gábor: Vérben és könnygázfelhőben született a nemzeti radikalizmus

"A pesti srácok példájából tanulva vállalnunk kell a túlerővel...

Menesztette a nemzetbiztonsági tanácsadóját Benjamin Netanjahu

Kedd éjjel Benjamin Netanjahu váratlanul felmentette Tzachi Hanegbit az...

Izraelbe szökött a börtön elől Fürst György MSZP-s politikus, a parkolási maffia egyik elítélt vezetője

Zsidó származását kihasználva izraeli állampolgárságot szerzett, és a börtönbüntetés...

A baloldal szerint az ’56-os rendezvényre érkezett “külföldiek” fizetett statiszták

Több tucat busz parkol a fővárosban, román (tehát székely),...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55