Vádemelési javaslatot tett a rendőrség Agócs Tibor ügyében
A rendőrség befejezte a szolnoki kalandparkban történt bűncselekmények vizsgálatát- közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Áldatlan állapotok: járványos gyermekbénulás terjed Gázában
A gyermekbetegség az egyik legveszélyesebbnek számított az előző században. Az ezt elkapó gyermekekre szinte a biztos halál vár a szétbombázott egészségügy infrastruktúra miatt.
A frontra küldi a nehézgéppuskával felszerelt Cybertruckját Ramzan Kadirov
A csecsen vezér, Ramzan Kadirov elmondta, hogy egy Tesla Cybertruck-et kapott Elon Musktól. Megígérte, hogy a különleges katonai művelet zónába küldi, és géppuskával szerelte fel. Idő közben a Tesla vezérigazgatója is megszólalt az ügy kapcsán, ő tagadta, hogy ő küldte volna az autót.
Nocsak! LMBTQP-szervezetet vádolnak gyermekek erőszakolásával
Az Egyesült Királyságban derült fény arra, hogy a szeretet bajnokai ismételten máshogy értelmezték annak fogalmát, és megrontották a közelükbe kerülő gyerekeket.
Az újjáéledt faluban először a templomot és egy keresztet hoztak helyre
A kihalt falut az utóbbi években sikerült benépesíteni, mindenek előtt a templomot és egy Krisztus szobrot újítottak fel, majd jöttek a több száz éves házak. Ladomány a sárga turista jelzésen fekszik, így kirándulás közben is gyönyörködhetünk az újjáéledt faluban.
Veszélyes bűnözők szöktek meg egy német pszichiátriáról
Szombat este négy ember megszökött egy pszichiátriai klinikáról a németországi Straubingban. A rendőrség figyelmeztette a lakosságot, hogy a férfiak veszélyesek.
Egy 600 éves kardot mágneshorgásztak ki a Dunából
A legtöbb fiatal szaladt is volna haza vele, de ebben a fiúban volt egy kis becsület és ahelyett, hogy kiakasztotta volna a szobájába, inkább leadta a Budapesti Történeti Múzeumba a ránézésre is nagyon értékes és régi kardot.
Ezekre a forgalmi változásokra lehet számítani augusztus 20-án
Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt több lezárásra és forgalmi változásra is számítani lehet a fővárosban.
Dél-libanoni lakóházat bombázott le a cionista terrorállam
A dél-libanoni Nabatíje nevű városban egy lakóházat ért légicsapás szombaton, melyben kilenc ember veszítette életét és további öt személy sebesült meg. Az áldozatok között egy nő és két gyermek is szerepel.
Saját gyerekeit erőszakolta a transz szörnyeteg
Letartóztatták a transznemű James „Michelle” Blessent, amiért évekig molesztálta a saját gyermekeit. Blessen a rendőrktől is elvárta, hogy a she/her megszólítást használják rá, amit az angolban a nőkre használnak.