csütörtök, december 4, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megint emelték a béreket – legalábbis a kormánytagoknak

A politikusok eddig is irreálisan túl voltak fizetve, azonban erre a NER még rákontrázott. 27-, valamint 14%-kal növekedett  a kormánytagok fizetése, így Orbán Viktor havi jövedelme meghaladja a 6,5 millió forintot – tudhatjuk meg a Magyar Jelen cikkéből.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Július 1-jével ismét emelkedtek a miniszteri fizetések: az addig havi 3 millió 94 ezer forintot keresők – így a kormány legtöbb tagjának – bruttó bére 3 millió 534 ezer forintra nőtt.

Három tárcavezető, Csák János kulturális és innovációs, Lantos Csaba energiaügyi és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter volt jogosult 5 millió forintos fizetésre, ez az összeg most 6 millió 362 ezer forintra gyarapodott.

Viszont már csak két miniszter kapja a kiemelt díjazást, az új kulturális miniszternek, Hankó Balázsnak be kell érnie a 3,5 milliós illetménnyel. Ez annyiban érhető, hogy államtitkárként 2 millió 321 ezer forintot keresett, onnan lépett elő miniszterré Csák júniusi lemondását követően, és amíg elődje számos nagy gazdasági társaság vezetőjeként dolgozott korábban (volt a Mol-csoport és a T-Mobile Magyarország elnöke is), az egyébként gyógyszerész végzettségű Hankó ilyen piaci múlttal nem dicsekedhet.

A 6,3 milliós kiemelt miniszteri bér – az eddig 4 millió 178 ezer forintot kereső – Orbán Viktor júliustól immáron 4 millió 771 ezer forintos miniszterelnöki fizetését is meghaladja –, bár valójában a kormányfő keres többet, mert az 1 millió 767 ezer forintos képviselői tiszteletdíjra is jogosult, míg a legjobban kereső miniszterei vele ellentétben nem országgyűlési képviselők. A miniszterelnök jövedelme így tehát az eddig valószínűsítettnél is több, havi bruttó 6 millió 539 ezer forint júliustól.

Nőttek az államtitkári fizetések is: az eddigi 2 millió 321 ezer forintról 2 millió 651 ezerre – ez 14 százalékos emelésnek felel meg, ahogy az alap miniszteri fizetés is ennyivel emelkedett. Az eddig az ötmilliós fizetési kategóriában lévő miniszterek viszont 27 százalékos emelésnek örülhettek – csak találgathatunk, hogy azért, mert náluk tavaly nem volt béremelés, miközben a „mezei” miniszterek járandóságát 17,5 százalékkal növelték. Bár az ötmillió forintos bérplafon csak az állami cégvezetőkre vonatkozik (és ha több állást vállalnak, náluk is megkerülhető), a politikai vezetőkre nem, eddig úgy tűnt, hogy a kormányfő a miniszterek esetében sem akarja átlépni ezt a lélektani határt. Ez azonban már nincs így, ami azzal jár, hogy Lantos és Nagy Márton évi bruttó 76 millió forintot kereshet az Orbán-kormány tagjaként.

A miniszterek és államtitkárok illetményét egy ideje nem törvény vagy más jogszabály szabályozza, hanem a miniszterelnök állapítja meg saját hatáskörében. Orbán Viktor él is ezzel a jogával:

  • az ötödik kormányának megalakulása után 33 százalékkal, havi 650 ezer forinttal növelte a miniszterek járandóságát, 2,6 millió forintra, ami a kormány akkori indoklása szerint az előző évi átlagbér hatszorosának felelt meg,
  • majd ezt követte az említett, tavaly márciusi 17,5 százalékos emelés, ami megegyezett az átlagkereset növekedésével,
  • miként az idei 14 százalékos emelés is a tavalyi átlagkereset-emelkedéshez illeszkedik, azt csak Lantos és Nagy esetében fejelték meg alaposan.

A miniszteri fizetések alakulásáról egyébként ezúttal is közérdekű adatigénylésben érdeklődtünk még július elején a Miniszterelnöki Kabinet- és Kormányirodánál, az egyszerű adatsor kiadására rendelkezésre álló 15 napos határidőt azonban meghosszabbították, majd annak lejárta előtt végül (visszadátumozva) közzétették az adatokat a kormányzati honlapon – ezt a minden eleganciát nélkülöző megoldást nem először süti el a kormányzat ebben az ügyben.

A Fidesz nem áll ki a magyar szuverenitás mellett

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Kategóriák

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Izrael hamarosan újra megtámadná Libanont

Az amerikai küldött figyelmeztette Irakot, hogy Izrael a Hezbollah...

Moszkvában járt az amerikai delegáció: Putyin és Witkoff 5 órán át tárgyaltak

Áttörő sikert nem hozott a moszkvai tárgyalás, de ezt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55